Ugrás a tartalomra

Szombaton aratóverseny Györgyénben

2019.07.09
16:05
2019.07.09
17:14
Forrás
Pannon RTV
52-ik alkalommal rendezik meg idén az aratók versenyét szombaton Györgyénben.

Az aratás valamikor nagy összefogást igényelt, és kézi erővel gyűjtötték be a földművesek a gabonát. Általában összefogtak a rokonok és egymásnak segítve takarították be a termést. Az aratók versenye ezt a hagyományt eleveníti fel. A hagyományápoló megmérettetésre a házigazdákon kívül július 13-án Magyarországról, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is érkeznek résztvevők.

Ljiljana Dulić, elnökhelyettes, Bunyevác Horvátok Dužijanca Egyesülete, Szabadka: „Nyolckor tartjuk a hagyományos aratóreggelit a földeken és kilenckor harangszóval veszi kezdetét az aratóverseny. A régi gépek és cséplőgépek bemutatója tíz és tizenkét óra között lesz. Ezzel egyidőben zajlik a tarhonyafőző verseny, tizenegykor kihirdetjük a főzőverseny győztesét, majd gyermekfoglakozások következnek. Délben az aratóverseny győztesét hirdetjük ki, majd kiosztjuk a köszönőokleveleket, és ezután fél egytől ünnepi uzsonnát szolgálunk fel a vendégeknek és az aratóknak.”

aratóverseny
Györgyén
hagyomány

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.