Ugrás a tartalomra

Szombaton tíz előadóval megkezdődik A Dal 2020

2020.01.27
13:10
Forrás
MTI
A műsorsorozat három válogatójából összesen tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe.

A dalokat Vincze Lilla, a Napoleon Boulevard énekesnője, Apáti Bence táncművész, az Operettszínház balettigazgatója, Nagy Feró, a Beatrice frontembere, valamint Pély Barna énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét sms-szavazáson keresztül. A Dal 2020 első műsora szombaton látható 19 óra 35 perckor a Duna Televízión és a Duna Worldön.

elődöntő
válogató

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.