Ugrás a tartalomra

Táncház a VM4K-ban

2019.02.23
08:46
2019.02.23
19:10
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal szervezett táncházat a VM4K-ban a Juhász zenekar. A péntek este megtartott, tánctanítással egybekötött mulatságon kezdőknek és haladóknak tartottak oktatást.

Bukovinai polgári táncokkal ismerkedhettek az érdeklődők péntek este a VM4K-ban. A résztvevők már nagyon várták a táncházat.

Arnold Zsófia, Palics: „Amilyen zenét elkezdenek muzsikálni arra táncolunk. A hangulat nagyon jó. Mindenki vidám, és mindenkinek már táncolhatnéka van.”

 

A Budapestről érkezett tanárok szilágysági, bukovinai, kalotaszegi és mezőségi oktattak a fiataloknak az est folyamán.

Józsa Tamás, néptáncoktató, Budapest: „Itt most a táncházban leginkább a másolás elve érvényesül, ami egy elég hagyományos módszer, hiszen régen egymástól, illetve az idősebbektől lesték el a kisebbek a táncot. Itt is az történik, hogy állunk egy körben. Mi mutatjuk a lépéseket és a táncosok csinálják velünk.”

A Juhász zenekar évek óta rendszeresen szervez táncházakat Szabadkán és Vajdaság más településein is. A VM4K klubhelyisége először adott helyet ilyen mulatságnak, és ideális helyszínnek bizonyult.

Juhász Gábor, vezető, Juhász zenekar: „Azt szeretnék, ha a már táncolni tudó és a laikus közönség is megtalálná itt a helyét. Igyekszünk olyan oktatókat, olyan anyagokat válogatni, amelyek tudnak az olyanoknak is kedvezni, akik most ismerkednek a néptánccal. Ezzel is szeretnénk népszerűsíteni a néptáncot és a népzenét itt Szabadkán.”

Erre pedig lehetőség is lesz, hiszen minden hónapban szerveznek majd táncházat a Juhász zenekarral a VM4K-ban a magyarországi Csoóri Sándor Alap támogatásával.

táncház
VM4K
Juhász zenekar

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.