Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Táncoskedvű fiatalok népesítették be a színpadot Zentán

2019.09.09
15:23
2019.09.09
17:10
Forrás
Pannon RTV
Több mint száz helyi fiatal csillogtatta meg tánctudását a zentai városnapi ünnepségsorozat vasárnapi gálaműsorán.

A sportcsarnok előtt felállított nagyszínpadon a néptánc mellett klasszikus és modern táncokat is láthatott a közönség.

A vasárnapi gálaműsor első főszereplői a községbeli néptáncosok voltak. A zentaiak mellett a tornyosi fiatalok is bemutatták, mit tanultak az elmúlt évben.


Gnädig Kornélia, néptáncpedagógus: „Ez motiváció a gyerekeknek, a táncosoknak, mert azt mondják, hogy van mire készülni. Szerintem mindenkiben ott van, hogy meg szeretné mutatni magát. De az első, a legfontosabb a táncélmény, a bemutatkozás az már csak egy ráadás, hab a tortán.”

Ezután a Midnight Táncegyesület tagjai vették át a stafétát. Sokan voltak kíváncsiak a helyi Flamenco Táncklub mazsorettjeinek színes előadására is. Fellépésüket Zenta Város Fúvószenekara tette színesebbé, akikkel együtt vonultak a színpadra. A táncklub legkisebbjei mellett természetesen a már veterán versenyzőnek számító fiatalok is bemutatták tudásukat. Szuromi Renáta egészen kis kora óta táncol, és több első helyet is bezsebelt már az évek során: „Igazából anyukám táncolt, és ennek hatására kezdtem el én is táncolni, de nagyon megszerettem. Nagyon szeretek táncolni. Mindig kikapcsol, mindig segít, hogyha táncolok.”

A mazsorettek vezetője, Horvát Kátai Anita maga is már több első helyet gyűjtött be, a csapatot 2007 óta irányítja: „A mai műsorra nagyon sokat készültünk, nekünk nagyon fontos ez a Zenta-napi műsor, hogy a mieink lássanak minket, hogy mivel is foglalkozunk, hogy mennyit dolgozunk. Ugye volt egy felvonulásunk, aztán pedig jöttünk a színpadra és nagy meglepetésemre nagyon sok ember kijött erre a rendezvényre, mert tavaly szerintem nem voltak ennyien. Így öröm volt táncolni a színpadon.”

A gálaműsor záróakkordja az M Dance Studio növendékeinek bemutatója volt. Vasárnap este a magyarországi Piramis zenekar szórakoztatta a közönséget, amelyet a már hagyományos tűzijáték követett. Bár a lazább, szórakoztató jellegű események véget értek a hétvégén, további kísérőrendezvényeket rendeznek a héten, egészen a zentai csata évfordulójának napjáig, vagyis szeptember 11-ig, amikor az emlékharang is megkondul majd.

Zenta
város napja
gálaműsor
Flamenco Táncklub

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.