Ugrás a tartalomra

Tanösvényi séta a Ludasi-tó körül a vizes élőhelyek világnapján

2021.02.02
16:16
2021.02.02
16:48
Forrás
Pannon RTV
Ma van a vizes élőhelyek világnapja. A Palics-Ludas Közvállalat minden évben programot szervez ebből az alkalomból. A jeles napot idén egy tanösvényi sétával ünnepelték meg.

1971. február 2-a óta ez a nap a Vizes élőhelyek világnapja. Az iráni Ramsar városában ekkor írták alá a vízimadarak és élőhelyeik védelmében meghozott egyezményt. Ez a kétezres évekre már a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült. Az egyezményt többek között Szerbia és Magyarország is aláírta. A Ludasi-tó 1977 óta szerepel ezen a listán.

Dobó Márta, igazgató, Palics-Ludas Közvállalat: „A közvállalat az elmúlt időszakban nagymértékben hozzájárult ennek a tevékenységnek a megőrzéséhez és fejlesztéséhez, mert, hogy így a vízimadarak igencsak kellemes élőhelyet találtak ezen a tavon, amit már a több évtizedes múltra visszatekintő gyűrűző táborok is bizonyítanak.”

A Palics-Ludas Közvállalat legfőbb feladata, hogy a Szabadka környéki védett területeket kezelje, és megóvja a természeti értékeit - emelte ki Szekeres Ottó. A Palics-Ludas Közvállalat természetvédelmi őre hozzátette, fontos megemlékezni a vizes élőhelyek világnapjáról, hiszen a víz lételeme minden élőlénynek.

Szekeres Ottó, természetvédelmi őr, Palics-Ludas Közvállalat: „Amikor a vizes élőhelyekről beszélünk, akkor az embereknek általában a nagy tavak, a folyók vagy a tengerek jutnak eszébe, de nemcsak ez tartozhat bele a vizes élőhelyekbe, hanem a nedves rétek is, mert ott is rengeteg vízhez kötődő élőlény, specifikus élőlény fordul elő.”

A Ludasi-tavon három tanösvény van jelenleg. Az egyik a tó környékén lévő őshonos, gyógyhatással rendelkező növényeket mutatja be. A másik kettő leginkább a vizes élőhelyekkel, és egyéb kulturális örökség bemutatásával foglalkozik - mondta Vinkó Tamás, a Palics-Ludas Közvállalat projektvezetője. Kiemelte, az elmúlt években több projekt is megvalósult ennek kapcsán.

Vinkó Tamás, projektvezető, Palics-Ludas Közvállalat: „Az elmúlt években az egyik projekt azzal foglalkozott, hogy milyen szerepe van itt a vizes élőhelyek között lévő, például csatornahálózatnak. Lehet-e az hasznos akár ökológiai folyosóként, élőhelyként, vagy akár táplálkozóhelyként különböző élőlények számára, és itt nyilván jöttek olyan eredmények is, hogy akár egy szárazabb csatorna is lehet ilyen hasznos.”

A sétát a vizes élőhelyek megismerése és védelme érdekében szervezték meg.

tanösvény
séta
Ludas
Ludasi-tó
vizes
élőhely
világnap
Palics-Ludas Közvállalat
Szekeres Ottó
Vinkó Tamás

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.