Ugrás a tartalomra

Teltházas volt a Csavargók éjszakája Ürményházán

2019.12.19
15:17
2019.12.19
15:22
Forrás
Pannon RTV
Kicsinek bizonyult tegnap este Ürményházán a közösségi terem, amelyben negyedik alkalommal tartották meg az ürményházi karácsonyi ünnepséget.

A Csavargók éjszakája című betlehemes játékot a helybeli általános iskola magyar tagozatának a diákjai mutatták be.

Jobb időket is megélt már a több mint kétszáz éves dél-bánáti Ürményháza. Hétszáz lakosa van, többségük magyar. A kőolaj-kitermelés visszaesése után már csak a mezőgazdaság kínál megélhetései lehetőséget. A faluban még van magyar tannyelvű nyolcosztályos iskola és helyi plébános. Itt minden közösségi esemény nagyon fontos.
Pintér Annamária, szervező, Ürményháza: „A terem kicsinek bizonyult. Férőhelyünk nem is volt. Alig fértek be az emberek, és hálateli szívvel lehet azt mondani, hogy mégis vannak még érdeklődők, és mégis vagyunk e piciny falunkban.”

A faluban idén először lakik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa. Bence Norbert Kárpátaljáról érkezett. Beindította a színjátszó szakkört, segíti az iskola rendezvényeit, számítógépes tanfolyamot tart. Közben Versecen is ténykedik: „Amit én észrevettem az elmúlt három hónap folyamán, hogy az itteni magyarság az sokkal kedvesebb lett. Látom, hogy az emberek ráérnek, boldogabbak. Nem úgy, mint nálunk.”

1995-ben sikerült a magyar oktatást visszahozni a faluba. Most újra harcolni kell a létéért.
Cseh János, osztálytanító: „Az idén egy elsős volt, jövőre viszont nem lesz egy se. Mert azok a gyerekek, akik most kéne, jöjjenek, azok már mind elvándoroltak a szüleikkel együtt.”

A rendezvényeken fellép az iskola szinte minden tanulója. Kevesen vannak, ezért összeszokott a közösség.

Nagy Emese, tanuló: „Körülbelül másfél hónapja kezdtük a próbákat erre a színészkedésre. Már több helyen is fölléptünk, Budapesten és Hertelendyfalván is.”

Móric Viola, tanuló: „A csapat már régóta együtt van, táncban és szereplésekben is, és ezért könnyen összehangolódtunk.”

A fellépő diákokat a Rákóczi Szövetség ajándékcsomagokkal jutalmazta.

Ürményháza
betlehemezés
karácsony

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.