Ugrás a tartalomra

Templombúcsút tartottak Gomboson (videó)

2017.06.27
16:24
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyen más települések plébánosai mellett Stanislav Hočevar belgrádi metropolita érsek is jelen volt
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyen más települések plébánosai mellett Stanislav Hočevar belgrádi metropolita érsek is jelen volt. A rendezvényre több településről is érkeztek látogatók. A gombosi templombúcsú hagyománynak és nagy népszerűségnek örvend. A rendezvényre nem csak a helyiek látogattak el. Buszia Katalin, Nagykikinda: „Nagykikindáról érkeztünk egy egész autóbusszal erre az ünnepségre. Meg lettünk hívva. Soha nem voltunk még. Nagyon szerettük volna meglátni, hogy Szent László ünnepén milyen az ünnepség.” templombucsu_gombos1 Az ottani Szent László-templom 1773-ban épült, azóta visszatérő ünnep a hagyományos templombúcsú. Verebélyi Árpád, plébános, Gombos: „A búcsúban próbáltuk kifejezni Szent Lászlónak azt a karakterét, azt a vonulatát, ami a fontos, meghatározó itt, amelyben Szent László a többnemzetiségű mivoltában és abban a környezetben élt, megpróbálta a többnemzetiséget, ami egyébként nagyon sokszor hátránynak tűnik és egymásnak esésnek a lehetősége, hogy ezt egy pozitívummá formálni.” templombucsu_gombos A templombúcsú alkalmából más települések plébánosai, köztük Stanislav Hočevar, belgrádi metropolita érsek is részt vett az ünnepnapon. „Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Annál inkább, mert felfedeztem, hogy ez az egyházmegye hagyományokban bővelkedik, akár a gyönyörű énekekben, akár a népviseletben, akár a saját rítusaiban, amelyek valóban, mondhatni liturgiailag nézve is magas szinten van.”



A rendezvényen a Fórum Könyvkiadó is részt vett a Könyvet a szórványba! elnevezésű programjával. Ennek keretében a kiadó legújabb kiadványait, valamint Jung Károly és Bodor Anikó köteteit is megvásárolhatták. A körutat a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a szerbiai Kulturális és Tájékoztatási Minisztérium támogatta. forum_konyvek2 Brenner János, a Forum Könyvkiadó Intézet munkatársa: „Alapvetően a könyvheti és a könyvfesztiválra kiadott könyvekkel jelent meg itt a Fórum Könyvkiadó. Ürményháza után Verbászra látogattunk el, utána Tordára és Muzslyára. Most ez az utolsó állomás, Gombos.” templombucsu_gombos2 A rendezvény zárásaként a helyi néptáncosok hagyományos gombosi népviseletben alkalmi műsort mutattak be.
Gombos
templombúcsú
Szent László templom

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.