Ugrás a tartalomra

Tiszta udvar, rendes ház

2023.03.05
09:51
2023.03.05
16:28
Forrás
Pannon RTV
Ez volt az idei oromhegyesi Gazdag ág témája. 10 művelődési egyesület mutatta be a régi idők tisztálkodási és takarítási módszereit. A hagyományőrző eseményt 35. alkalommal szervezték meg.

Több feladatban is helyt kellett állniuk az egyesületeknek: először a hölgyek kézzel, háziszappannal mostak, majd beszámolót tartottak településük legérdekesebb tisztálkodási szokásairól, amelyhez népdalt csatoltak. De ez mellett anekdotával és kiállítással is készültek. A témára való felkészülés pedig mindenki számára érdekes és izgalmas volt.

Kalmár Eszter, az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagja: „Összeszedtük a régi használt eszközöket, fateknőt, sikárkefét. Akkor nem voltak ezek a divatos habkövek, különféle reszelők, sarokreszelők, hanem kimentünk, és a téglából vágtunk egy darabot, és az volt a sarokkefe.”

Szarvas Erzsébet, az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagja: „Szinte minden háznál volt nyírógép, és a kislányokat is kopaszra lenyírták. Egyrészt, mert könnyű volt tisztán tartani, megfürdették, megtörölték a fejüket, nem kellett hajat szárítani, hajszárító híján. Meg azt is mondták, a következő haj sűrűbb is lesz, szebb lesz.”

Az esemény már 35 éve, hogy megszervezésre kerül, fontossága pedig bebizonyosodott, hiszen a csapatok minden éven kiválóan helyt állnak.

Bicskei Attila, az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke: „Ez magában nagyon jó kikapcsolódás, és bizonyos értelemben időutazás is a jelenlévőknek, hiszen rámutat arra, hogy őseink, nagyapáink, nagyanyáink hogyan éltek.”

Idén az első helyezést két település, Ludas és Palics érdemelte ki, míg a második legtöbb pontot Magyarkanizsa szerezte, a harmadik pedig Orom lett.

tiszta
tisztálkodás
takarítás
Gazdag Ág
Oromhegyes
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.