Ugrás a tartalomra

Tízezer ember az Ákos koncerten Tóthfaluban

2022.06.05
11:53
2022.06.05
17:24
Forrás
Pannon RTV
Fergeteges koncertet adott Tóthfaluban Ákos. A sokoldalú művész először koncertezett Vajdaságban, ahol több mint két órán át szórakoztatta a közönséget. Ákos és zenekara a legújabb dalaikat hozták el, de néhány régebbi szerzemény is felcsendült.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a tóthfalusi futball pályán. 21 óra után pár perccel már Ákos és zenekara is a színpadon állt, akik egy fergeteges koncerttel örvendeztették meg a vajdasági közönséget.

Pintér Zsófia, Magyarkanizsa: „Facebookon láttam az eseményt, már régóta el akartam jutni egy Ákos koncertre. A kedvencem tőle az Ilyenek voltunk.”

Patakiné Fekete Evelin, Tompa: „Gyerekkorom óta ismerem Ákost, nagyon szeretem, ezért mindig is nagy vágyam volt, hogy eljöjjek egy koncertre. Mivel úgy hozta az élet, hogy a munkatársam szabadkai, így gyorsan értesítettem őt a programról és eljöttünk. Nagyon örülök, hogy végre eljutottam, mert Magyarországon még nem sikerült.”

Ákos koncertjére évtizedeket kellett várni Vajdaságban, így nem meglepő, hogy ennyi embert vonzott a rendezvény. A koncertet megelőzően a Pannon RTV stábja exkluzív interjút is készített Ákossal.

„Egyáltalán nem véletlen, hogy most vagyunk itt. Ha nincs Jenő atya és az ő lelkesedése és gátakat, akadályokat nem ismerő állhatatossága és Fiák Kriszta menedzserem nem áll teljes mellszélességgel mellé, segíti az ügyeket, akkor talán ma nem tudunk itt játszani. Tehát sok apró mozzanaton és lelkes embereken múlik, hogy létrejöhet egy ilyen volumenű koncert.”

Szubjektív című műsorunkban az Ákossal készült teljes interjút június 7-én, kedden 19:30-tól láthatják a tévénézők.

Ákos
Tóthfalu

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:49

Még biztosabb lehet a gázellátás

Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.
11:53, Frissítve: 11:58

Hagyományos disznótor Szajánban

A szajániak a koronavírus-járvány előtti évben szervezték meg az első hagyományos disznótort. A kényszerszünet után tegnap újra megtartották a rendezvényt a helyi önkéntes tűzoltó egyesület szervezésében.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.