Ugrás a tartalomra

Több mint 100 evezős 10 országon át 2500 kilométert tesz meg a Dunán

2019.07.28
15:31
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Újvidéken pihennek a Nemzetközi Dunai Regatta résztvevői.

Az evezősök Németországból, a bajorországi Ingolstadtból indultak el június 23-án. A túra során a Dunán levonulva 10 országot érintenek és több mint 2500 kilométert tesznek meg. Ez Európa leghosszabb, legrégebbi és egyben legnagyobb vízi regattája, amelyre hagyományosan a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. Idén több mint százan pihennek két éjszakát az Újvidéki Strandon, majd folytatják útjukat Romániába. Az utazást szeptember elején fejezik be a Fekete-tengernél.

Bernd Fischernek régi álma vált valóra azzal, hogy végigevezhet a Dunán. A németországi férfi nemrég vonult nyugdíjba és úgy döntött, ezzel a túrával kezdi meg életének új szakaszát. A német férfi elragadtatva számol be az eddigi útról, főként a barátkozás lehetősége tetszik neki. Reményei szerint sikerül teljesítenie az egész útvonalat, le szeretne evezni a Fekete tengerig.

Jürgen Weissenberger gyerekkorában vált az evezés szerelmesévé, édesapjával vett részt különféle túrákon. A norvégiai férfi 60. születésnapja alkalomból döntött úgy, hogy nekivág az utazásnak. „Meditációs evezésnek hívom. Semmi sem történik gyorsan a folyón. Elhaladunk a partok mellet, vigyázunk, hogy ne zavarjuk meg a madarakat és egyéb állatokat. Van időnk sokat gondolkodni, elmélkedni az életről” - meséli az evezős.

Az ausztráliai Maureen Jackson hetvenéves. Hetedszer vesz részt a Dunai Regattán, férjével utazik. Imádja az utazást, szereti a folyót, a különböző kultúrákat és embereket, így kimondottan élvezi a kellemes időtöltést.

A kajakozók az utazás során sátortáborokban pihennek meg, több mint hatvan helyszínen. Szerbiában csaknem 600 kilométert eveznek a Dunán. A Fekete-tengerhez várhatóan szeptember elején, több mint hetven nap utazás után érkeznek meg.

Duna
regatta
nemzetközi
Újvidék

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű