Ugrás a tartalomra

Több mint ötvenen léptek fel a Sulisztáron

2018.11.10
22:40
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
A Sulisztárra olyan hazai és külföldi általános iskolások érkeztek, akik kimagasló zenei tehetséggel rendelkeznek, és a jövőben a zene és az éneklés terén képzelik el a jövőjüket.

Évről évre egyre tömegesebb és magasabb színvonalú a Sulisztár vetélkedő Tiszakálmánfalván. Az öttagú zsűri ezúttal ötvennél is több versenyzőt hallgatott meg.

Szilák Noémi, Tiszakálmánfalva: „Én azért szeretek a Sulisztárra jönni, mert meg tudom mutatni, hogy mit tudok és el tudok érni díjat vagy helyezéseket.”

A fellépők között debütálók is voltak. A visszatérő versenyzők több hónapon át készültek a Sulisztárra. Szeles Veronika Rúzsa Magdi Vigyázz a madárra című szerzeményével lépett fel: „Hosszú volt a felkészülésem, mert ez egy nehezebb fajta dal.”

A felkészítő tanárok is minden évben lelkesen neveznek be a vetélkedőre. Puskás Samu Zsuzsanna temerini tanítónő két diákkal érkezett: „Ez már az új generáció, akivel jöttem, barátkozunk, jól érezzük magunkat, anyanyelvünkön énekelünk és barátkozunk.”

A tiszakálmánfalvi Sulisztár énekes-zenés vetélkedőt 12. alkalommal rendezte meg a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is nemzetközi jellege volt. Milánovity Ottilia, elnök, Petőfi Sándor ME: „Bemutatkoznak a talentumok, azok a gyerekek, akik énekelni szeretnek, és továbbviszik ezt a hangulatot az iskolákba, a településekre, ahonnan jöttek, és jövőre úgy gondoljuk, hogy még nagyobb és tömegesebb lesz ez a rendezvény.”

A gyerekekkel nem csak a tanárok, hanem a szülők is foglalkoznak, hiszen a magyar nyelvet elsősorban a családban kell ápolni. Pataky János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke a szórványban való összefogást támogatja: „Egy olyan színfoltot valósítanak meg, ami hozzásegíti a magyar gyermekeket, hogy vállalják magyarságukat és kiálljanak magyarságuk mellett.”

A rendezvényt Újvidék Város Művelődési Titkársága és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége támogatta.

Tiszakálmánfalva
Sulisztár

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.