Ugrás a tartalomra
fellépő
Pannon RTV/Juhász Géza

Több, mint százan ragadtak mikrofont a 11. Sulisztár vetélkedőn

2017-11-05
11:54
2017-11-05
17:30
Forrás
Pannon RTV
Nemzetközivé nőtte ki magát Tiszakálmánfalván a Sulisztár énekes-zenés vetélkedő. Már nem csak a vajdasági, hanem magyarországi és erdélyi gyerekek is szívesen megmérettetnek.

Négy kategória, 12 dobogós hely.

A temerini Sípos Réka a második kategória győztese lett: „Én úgy érzem, hogy felszabadulok a színpadon, és valamiért egy melegséget ad a színpadi élet.”

Erdélyből Bardocról első ízben érkeztek énekesek. Lázár Kata nyolcadikos tanuló a Hol vagy, nagy szerelem dallal nyerte el a zsűri tetszését. „Nagyon örültem, hogy első díjat nyertem, mert nem is számítottam rá, és tényleg nagyon jó érzés volt, hogy itt lehettem, részt vehettem a Sulisztárban.”

A gyerekek felkészülése a vetélkedőre több hétig tart, és ebben a zenetanároknak is nagy szerepe van. Károlyi Andrea zenetanár, Samu Mihály Á. I., Péterréve: „Ez most valójában az ő munkájuk, de az én irányításom alatt, de jól működik így is.”

Az eredmény is fontos, de még fontosabb a részvétel – mondják a szülők: Figura Terézia, szülő, Újvidék: „Azért kell elmenni, hogy lássuk, hol vagyunk, mennyien vagyunk, hogy láthassák egymást a gyerekek, hogy láthassák, mennyire tehetségesek.”

A zsűrinek az idei versenyen sem volt könnyű dolga: Milánovity, a zsűri elnöke: „Az értékelésük nagyon nehéz volt, mert ezek nagyon tehetséges gyerekek.”

Három ország, hetvenhárom produkció és 101 résztvevő – számokban így lehet összegezni az idei Sulisztárt. Milánovity Ottilia, elnök, Petőfi Sándor ME, Tiszakálmánfalva: „Meghódítottuk a Kárpát-medencét, az idén már Romániából is érkeztek vendégek, szereplők, nem csak Magyarországról.”

A tiszakálmánfalvi Sulisztár énekes-zenés vetélkedő Újvidék város, továbbá a Tartományi Művelődési Titkárság és a Magyar Kormány támogatásával valósulhatott meg.

Sulisztár
Tiszakálmánfalva
vetélkedő

Most

01:24

Enyhe földrengés Közép-Szerbiában

Szerdán este 20 óra 3 perckor a Richter-skála szerinti 3,2 fokozatú földrengést észlelt a Köztársasági Szeizmológiai Intézet Knić térségében, 20 km-re délnyugatra Kragujevactól.

Népszerű