Ugrás a tartalomra

A tömeges kihalások 27 millió éves ciklust mutathatnak

2023.01.20
11:13
Forrás
ng.24.hu
Kutatók elemzése szerint a bolygónkon a nagy kihalások 27 millió éves ciklusokat mutatnak - írja National Geographic oldalán.

Az elmúlt 300 millió évben a nem tengerben élő kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök legalább 10 tömeges kihalási eseményt szenvedtek el, amelyek egy elemzés szerint 27 millió éves ciklust mutatnak. Ez a ciklus megegyezik azzal, amelyet korábban már kimutattak a tengeri élővilág kihalási eseményeinél is, és egybeesik a jelentősebb aszteroida-becsapódásokkal és bazaltáras vulkánkitörésekkel is, így igen valószínű, hogy ezek az események felelhetnek a kihalásokért. Ennek az oka talán a Tejútrendszerben megtett útvonalunkban keresendő – mondta Michael Rampino, a New York Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

Nem a kihalások az egyedüli, ciklikusan visszatérő jelenségek bolygónkon: hasonló elrendeződést mutatnak a becsapódási kráterek, az elemzések alapján ezek az események szintén rendszerességet mutatnak, ráadásul egybe is esnek a kihalásokkal. Rampino egy 1984-es tanulmánya alapján úgy véli, hogy periodikusan, kb. 26-30 millió évente az üstökösök csoportosan a Naprendszer belsejébe jutnak, ennek eredményeként becsapódások, és kihalási események következnek be. Ezt egy olyan, szintén ciklikus mozgás okozhatja, amelyben a Nap, és vele a Naprendszer, a Tejútrendszer síkját keringés közben le és felfelé mozdulva átszeli, vagyis ennyi időnként olyan, nagyobb gravitációs hatást kifejtő részben utazik, ahol e Naprendszerre ható külső erők segíthetik elő az üstökösök Oort-felhőből befelé lökődését.

Meglepte a kutatókat, hogy még egy összefüggést találtak: a hatalmas léptékű bazaltáras vulkánkitörések és a kihalások köztit. A kutatók úgy vélik, hogy a bazaltáras vulkanizmus ciklusa mögött is lehet csillagászati okot keresni: egy 1998-as tanulmány szerint időnként a Naprendszer olyan, feltételezett sötét anyagból álló csomókon utazik keresztül galaktikus útján, amelyek a Föld belsejében extra hőhatást kifejtve indítják meg a bazaltáras vulkánkitöréseket. A kutatók úgy vélik, ezek az anyagcsomók egyrészt a gravitációs hatásukkal a becsapódásokra, másrészt a fűtő hatásukkal a kitörésekre fejtenek ki hatást.

tudomány
természet
kihalás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.