Ugrás a tartalomra

Töretlen a törökbecsei Virágfesztivál népszerűsége

2021.10.19
17:19
2021.10.19
17:27
Forrás
Pannon RTV
A kétnapos őszi rendezvényen újra virágba borult a bánáti település központja, ahol a helyiek több mint száz, főként cserepes virágból válogathattak, azonban a kiállításon érezhető volt a mindenszentek közeledte is.

A helyi Idegenforgalmi Szervezet 2018. tavaszán rendezett először virágfesztivált, amire évente két alkalommal is sor került, de a közkedvelt esemény a járványhelyzet miatt tavaly ősszel elmaradt.

A Virágfesztiválra a mintegy harminc virágtermesztő és kézműves Törökbecséről, Óbecséről, Temerinből, Szenttamásról, Újvidékről érkezett.

A helypénzből befolyt összeg jelentős részét a 16 éves, cerebrális paralízisben szenvedő, törökbecsei Mina Filipović gyógykezelésére fordítják majd. A segítő kéz akcióhoz a helyiek is szép számban csatlakoztak, akik ennek érdekében házi süteményeket, kézműves tárgyakat árultak.

Törökbecsén legközelebb jövő év áprilisára terveznek Virágfesztivált.

Törökbecse
virágfesztivál
ősz

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.