Ugrás a tartalomra

Török rendőrök is dolgoznak a legnagyobb szerbiai határátkelőkön

2019.06.21
14:54
2019.06.21
16:00
Forrás
Pannon RTV
A Nyugat-Európában dolgozó és évi szabadságukra hazautazó török vendégmunkások miatt a legnagyobb szerbiai határátkelőkön török rendőrök segítik a szerb határrendőrség munkáját.

Ez egy szerb-török államközi megállapodásnak köszönhetően valósulhatott meg. A szerb-magyar határátkelőhelyeken egyébként pénteken, a délutáni órákig nem alakult ki jelentősebb várakozás, egyik irányban sem.

A Kelebia-Tompa határátkelőhelyen egyelőre csak a tengerpartra tartó turistabuszok jelzik, hogy lassan kezdetét veszi az idegenforgalmi idény. A Szerbiából való kilépésre, a Magyarországra történő belépésre és Szerbia irányába is csak alig pár autó várakozott. Hétvége van, ilyenkor főleg magyar rendszámú autókat látni.

Paska Renáta, Dunaújváros, Magyarország: „Szabadkán voltunk, a piacon vásárolni. Mivel lányok vagyunk, ruhát vettünk. Ritka pillanat, hogy pénteken szinte üres a határ, hála Istennek hamar át is jutottunk. Mondjuk mi nem sűrűn járunk Szabadkára, évente egyszer-kétszer, de meglepő, hogy gyorsan áthaladtunk a határon.”

Tompánál két sorban engedték be Magyarországra az autósokat, legfeljebb negyed órát kellett várni péntek kora délután. Szerbia irányába még ennyit sem kellett vesztegelni. Hasonló helyzetet tapasztaltunk a Horgos-Röszke autópálya-határátkelőhelyen is, mindkét irányban.

Béres Ervin, Szabadka:
„- Bécsbe megyünk.
- Mit csinálnak ott?
- A testvéremhez megyünk, hétvégére.
- Hosszú hétvégi kirándulás?
- Hosszú hétvége, igen.
- A határon most viszonylag nem kell sokat várni?
- Nagyon úgy néz ki, hogy nem. Negyed óra és meglesz a szerb oldal, nem tudjuk, mi vár ott.”


Radenko Savić, Banja Luka, Bosznia-Hercegovina:
„- Bécsből utazunk Belgrádba, egy labdarúgótornára.
- Mennyit vártak a magyar oldalon?
- Legfeljebb 20 percet, nem vészes.”

Az idegenforgalmi idényben több millió török vendégmunkás kel át a Horgos-Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Emiatt az idei évtől június 15-es és szeptember 15-e között török rendőrök is segítik a szerbiai határrendészek munkáját.

Hajrettin Ales, rendőr, Ankara, Törökország: „A legforgalmasabb határátkelőkön vagyunk jelen azért, hogy segítsük a török állampolgárokat a határátlépésnél, hivatásos szerb-török tolmáccsal. A Szerbia és Horvátország, Magyarország és Szerbia valamint Szerbia és Bulgária közötti átkelőkön szolgálunk. Így például itt, Horgosnál is.”

A török állampolgárok bármilyen tanácsot is kérhetnek a szerbiai átkelőkön jelenlévő török rendőröktől, akik közlekedésbiztonsági szempontból is felügyelik honfitársaikat.

Az illetékesek azt mondták, a katolikus naptárban ünnepnek számító Úrnapja miatt hosszú hétvégére utaztak haza sokan, a pénteki és szombati nap folyamán pedig nem kell torlódásra számítani. Napokon belül viszont beindulhat az igazi turistaáradat.

Papić Vukan, segédparancsnok, Horgosi Határrendőrség: „Júliustól már megindulhat a tömeges átkelés mindkét irányban, tehát jóval hosszabb várakozásra kell majd számítani be- és kilépéskor egyaránt.”

Ez esetben pedig az előzetes ígéretek szerint minden rendelkezésre álló kaput megnyitnak a szerb és a magyar határszervek is.

határ
rendőr

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.