Ugrás a tartalomra

Törökbecsére ért a Nemzetközi Tisza-túra

2018.08.06
14:39
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
Kenuval, kajakokkal, géphajóval érkeztek meg a hétvégén Törökbecsére a Nemzetközi Tisza-túra résztvevői, azzal az üzenettel, hogy a szőke folyó nem ismervén határokat, összeköti a nemzetek kultúráját.

A tiszai túrázók augusztus 1-jén indultak Szegedről azzal a céllal, hogy végigevezzék a folyó 175 km-es szakaszát, ugyanakkor a természet szépsége mellett számos vajdasági település történelmi, kulturális nevezetességeiben is gyönyörködhessenek.

Törökbecsével a történelem útvonalán a Tisza legszebb szakaszához érkeztünk - mondták a résztvevők. Zsiga Attila, foszervezo, Szeged: „Én úgy vagyok Törökbecsével meg Araccsal, hogy a magyar történelemnek egy nagyon szép darabja, mert ugye az aracsi templomrom az a Pannonhalmi Apátsággal azonos, ugyanakkor ott az oroszlámosi templomrom, az is a Pannonhalmi Apátsággal azonos időszaki, tehát a katolikus egyházhoz köti ez a rész a területet. Én úgy érzem, hogy mindenképp érdemes mindent megnézni.”

A túrázók kegyeletüket rótták le az Assisi Szent Klára-templom udvarában lévő gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú mellszobránál is. Csapó Géza, hatszoros egyéni kajak világbajnok, olimpikon, Szeged: „Nem csak a víz köt össze bennünket, Európa egyik legnagyobb folyója, hanem a történelmünk is. Az őseink sokat szenvedtek ezért a környezetért, ezért a földért, és úgy gondolom, nagyon sok köszönhető nekik. Ebből az alkalomból Szegedről, Romániából több száz kilométert utaztunk, hogy tiszteletünket tegyük. Ezért jöttünk. Sokat jelent nekünk, hogy a mai napot megéltük.”

A helyi Művelodési Ház tárlata a látogatóknak Törökbecsét, mint a Tisza-kultúra bölcsőjét mutatja be. Link Lajos, vezető, Aracs Turizmus, Törökbecse: „Az egész kultúránk erre épül, hisz a hét és fél ezer éves múlttól indulva mindvégig lakott volt ez a terület, és ékes bizonyítéka ez az állandó tárlat is, ami valójában bemutatja a borjasi tiszai kultúrának a bölcsőjétol kezdve évezredeken keresztül való barangolást a múltba, a történelembe.”

A tizenhat résztvevot felölelo Nemzetközi Tisza-túra augusztus 8-án a Duna torkolatánál ér véget a tervek szerint.

Törökbecse
Tisz-túra
nemzetközi

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.