Ugrás a tartalomra

Tovább gyarapodott a Debreceni Állatkert jávorantilop-csordája

2020.06.22
14:50
Forrás
Közlemény
Alig három héttel azután, hogy hírt adott az ország legnagyobb jávorantilop-csordájában történt gyermekáldásról, Debrecen állatkertje újabb egészséges utód születéséről számolhat be.

A június 5-én született kis borjú neme egyelőre még ismeretlen, mivel a csorda felnőtt tagjai rendre összezárnak körülötte a gondozók jelenlétében. Mindazonáltal jó egészségnek örvend, és sokat játszik két héttel idősebb testvérével a tágas Afrika-panoráma kifutóban, ahol már a látogatók is megcsodálhatják.

Az Afrika déli és keleti szavannáin őshonos jávorantilop (Taurotragus oryx) a második legnagyobb ma élő antilopfaj; egy kifejlett bika akár a 180 cm-es marmagasságot és az egytonnás testtömeget is elérheti. Méreténél nem kevésbé impozánsak külső jegyei: homokszínű vagy vöröses szőrzetén a háttól a hasig fehér csíkok húzódnak, többszörösen csavart, egyenes szarva pedig gyakran meghaladja a félméteres hosszt. A fajt főként az élőhelyvesztés és a húsáért, bőréért és trófeájáért való orvvadászata veszélyezteti, így szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján.

állatkert
Debrecen

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.