Ugrás a tartalomra

További két évig folytatódnak az ásatások Felsőhegynél

2021.10.19
13:21
2021.10.19
16:50
Forrás
Pannon RTV
Napokon belül befejeződik a feltárás első fázisa Felsőhegyen, ahol az elmúlt időszakban Árpád-kori falu maradványaira leltek.

Többek között templomsáncra, harangtorony maradványaira, a bronzból öntött harang darabjaira, sírokra és benne fekvő csontvázakra leltek a régészeti ásatásokat végző szakemberek. A most feltárt tárgyak a Zentai Városi Múzeumba kerülnek.

Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere: „Tulajdonképpen az, amit az ásatások előtt feltételeztünk, azok a várakozások beigazolódtak, tehát egy templom maradványait találták meg a régészek, amely Árpád-kori vagy talán 1100 körüli dátumra tehető. Sajnos az első itteni templom a tatárjárás következtében lepusztult, vagyis lerombolták és ezek után egy másik templom épült itt, más formában. Mindazok a feltételezések, amelyeket a régészek feltételeztek, beigazolódtak, azzal, hogy most valószínűleg még két éven keresztül fognak történni még itt ásatások.”

Felsőhegy
ásatás
Árpád-kori feltárások
templom
Czegledi Rudolf

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.