Ugrás a tartalomra

Tündérkert Tóthfaluban

2022.02.12
19:44
Forrás
Pannon RTV
Tündérkert, avagy őshonos gyümölcsfák várják a kirándulni vágyókat Tóthfaluban. A Vajdaságban egyedülálló gyümölcsfákból álló ültetvény célja a génállomány megőrzése és továbbadása.

Ha valaki messziről nézi, úgy tűnik, mintha egyszerű gyümölcsös lenne, de amint közelebb érünk, láthatjuk, hogy olyan fákat tartalmazó földterületre értünk, amely a magyarság kulturális örökségének részét képezi. Ezt pedig Tündérkertnek hívják, amely a magyarországi Zala megyében élő erdészmérnök Kovács Gyula nevéhez fűződik.

Vajdaságban elsőként Tóthfaluban, a Munkás Szent József Plébánia egyik telkén alakítottak ki Tündérkertet, amely 2016-ban kapott alma- és körteoltványokat. A plébánia munkásai gondozzák a LandArt polgári egyesülettel.

Remete Andrea: „2017 környékén ültettük, mivel még kis csemeték voltak, mikor idekerültek. Akkor előneveldében kaptak helyet, és amikor már megerősödtek, utána kerültek ki erre a végleges helyükre.”

A tóthfalusi plébániát a Tündérkert megálmodásával kapcsolatban Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke kereste fel, a plébánia pedig helyet biztosított az őshonos gyümölcsfáknak. A Tündérkert megnevezés mellett az ültetvény a Boldogasszony nevet kapta. A génállomány megőrzése és továbbadása mellett a tervek között szerepel a terület gyógy- és fűszernövényekkel való gyarapítása is.

Utasi Jenő, plébános, Munkás Szent József Plébánia, Tóthfalu: „Egy ilyen parkosított teret alakítunk ki majd a gyümölcsfákkal, gyógynövényekből és fűszernövényekből, és sétányokat. Az idelátogatók el tudnak jönni, leülni, megkóstolni a gyümölcsöt, ha olyan időtájban jönnek. Ennek egy részben turizmus jellege is van, és természetvédelmi jellege is van.”

Az itt megtalálható ültetvény őshonos fajtáit idővel mindenki számára elérhetővé szeretnék tenni, hiszen a mozgalom célja, hogy minden ház udvarában megtalálható legyen az igen ritka gyümölcsfák egyike.

Tóthfalu
gyümölcsfák
turizmus
Utasi Jenő

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.