Ugrás a tartalomra

Új élőhelyen bukkant fel keresztes vipera Zalában

2020.09.30
14:54
Forrás
Sokszínű Vidék
A megye nyugati szélén kanyargó Kerka folyó völgyének igazi ritkasága a keresztes vipera.

A ritkán szem elé kerülő, rejtőzködő életmódú hüllő idén augusztusban két, korábban eddig ismeretlen helyen bukkant fel ezen a területen, olvasható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park weboldalán. Az alaptalan félelem miatt a szem elé kerülő példányokat sajnos igen gyakran agyonverik. A hiedelmekkel ellentétben a viperák maguktól sohasem támadnak az emberre, leggyakrabban megpróbálnak elmenekülni. Magyarországon a keresztes vipera fokozottan védett faj. Elpusztítása bűncselekménynek számít. Idén nyáron egy gazdálkodó erdészeti munkák közben talált rá a veszélyeztetett faj egy kifejezetten nagynak számító, sötét színű példányára, és ezt jelentette a nemzeti parknak.

vipera
keresztes vipera

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.