Ugrás a tartalomra

Új helyszínre kerül a palicsi Kalandpark

2021.10.21
11:07
2021.10.21
11:15
Forrás
Magyar Szó
Az elmúlt év októberében még a strandon kezdték el építeni, immár viszont a Palicsi Állatkertben kapott helyet. Az erről szóló döntést a helyi önkormányzat és a Palics Park Kft. közösen hozta meg.

A létesítmény mintegy 500 négyzetméteren terül majd el, és többek között függőhidak, kötélpályák, mászófalak és különböző nagyságú faoszlopok várják a látogatókat. A Kalandpark egyébként a bölények és dámvadak kifutója mögött épül fel.

Arról, hogy pontosan mikor nyílik meg, egyelőre nincsenek információk. A tervek szerint a következő idényben már kipróbálhatják az érdeklődők.

Palics
kalandpark

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.