Ugrás a tartalomra

Újabb programmal érkezett Óbecsére a Klímakaraván

2019.05.10
16:01
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Miután tavaly körbejárta Szerbiát a hulladékkezelés problémakörével foglalkozó Klímakaraván projekt, az idén új programmal állt rajthoz a csapat. Most a megújuló energiaforrásokat népszerűsítik.

A projektben részt vevő diákok ismeretterjesztő makettjeit ma Óbecsén mutatták be a közönségnek a Than Emlékházban.

A Szerbiai Francia Intézetnek a francia SUEZ Group által támogatott utazó projektje elsősorban a fiatalok figyelmét szeretné felkelteni az energetikai változások szükségességére. A kiállítás jövő péntekig tekinthető meg a Than Emlékházban.

Bertran Mijo, Francia Intézet, együttműködési attasé, Belgrád: „A projekt neve Klímakaraván, és az a célunk, hogy beutazzuk vele Szerbiát azért, hogy felhívjuk a figyelmet a klímaváltozásra és azokra a megoldásokra, amelyek már léteznek itt Szerbiában és Franciaországban is annak érdekében, hogy csökkentsék velük az éghajlatváltozás hatásait. Ebben az évben a fenntartható energiákra összpontosítunk, mivel ez nagy gond Szerbiában. Azt szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hogy milyen megújuló energiaforrások léteznek.” 

Klímakaraván
megújuló energia
Óbecse
Than Emlékház

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.