Ugrás a tartalomra

Újra terepen a Pannon Rádió műsorvezetői

2021.06.26
17:25
2021.06.26
17:37
Forrás
Pannon RTV
Terepi műsort sugárzott ma a Kanizsa Fesztről a Pannon Rádió. Mindez egy sorozatnak a kezdete volt, ugyanis az elkövetkező hetekben több rendezvényre vagy közkedvelt helyszínre kilátogatnak a 91,5 MHz-en hallható rádiós műsorvezetők.

Cél a hallgatókkal való személyesebb kapcsolattartás és a szórakoztatás.

Hosszú idő után ismét terepi műsort sugárzott a Pannon Rádió. A műsorvezetők a magyarkanizsai zenei fesztiválra látogattak ki, ahol a fesztiválozókkal, az esemény résztvevőivel beszélgettek, és szórakoztatták a jelenlevőket. Bemutatkozott a mikrofon előtt például a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület is.

Nagy Abonyi Szabolcs, a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület elnöke: „Nagyon hosszú ideje árnyékba és homályba veszett az egyesület, mivel igyekeztünk jönni-menni. Tényleg egy kicsit a lovagi erényeket betartani, hogy akkor szóljunk, ha kérnek bennünket, meg, hogy akkor jelentkezzünk, ha hívnak bennünket, tehát mindig egy kicsit visszahúzódóbbak voltunk, és ez egy hatalmas lehetőség nekünk. Reméljük, hogy meg tudjuk szólaltatni a fiatalságot és a középkorosztályt is.”

Izgalmas feladat egy terepi műsor, tele van meglepetésekkel - mondják a műsorvezetők, akik ennek ellenére mindig egy igazi kihívásként élik meg a helyszíni műsorvezetést.

Zvekán Péter: „A stúdió egy teljesen kontrollált közeg, kontrolláltan érkeznek meg az emberek, és mindig, mikor megkérdezik, hogy mi a legizgalmasabb, ugye mi egy csomó mindent leszervezünk, de az, hogy az adott vendég időben ott legyen, na nekem az a legizgalmasabb, mert ha nincs ott, akkor mi van? Mert akkor kell kreatívnak lenni és ki kell találni, hogy mit csináljunk, mert ugye a műsor, az megy.”

Facković Melissza: „Változatos a programunk. Ugye átbeszéltük, hogy mit tudnánk kihozni ebből a műsorból és itt a helyszínen az egész forgatókönyv megváltozik.”

„Mert most vagyunk a műsor felénél, amikor ez a beszélgetés történik és már most van változás” - árulta el Zvekán Péter.

Az előttünk álló hetekben a Pannon Rádió minden szombaton terepi műsort sugároz. Egyebek között Mórahalmon, a kishegyesi Szabadegyetemen és Gomboson is feltűnnek majd a közkedvelt műsorvezetők.

Pannon Rádió
Kanizsa Feszt
Facković Melissza
Zvekán Péter

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.