Ugrás a tartalomra

A vajdasági természetvédelmi őrökről forgat filmet a Pannon RTV

2021.12.03
21:52
2021.12.04
17:34
Forrás
Pannon RTV
Találkozót tartottak a vajdasági természetvédelmi őröknek Zomborban. Az előadások mellett a szakemberek a Felső-Dunamellék Természetvédelmi Rezervátumban is tettek egy látogatást.

Vizes és erdei élőhellyel is elkápráztatja az odalátogatókat a Felső-Dunamellék Természetvédelmi Rezervátum.

A természetvédelmi őrök is tettek egy túrát a területen. Szekeres Ottó, a Palics-Ludas Közvállalat természetvédelmi őrszolgálatának vezetője úgy véli, kollégáinak is szüksége van az ilyen képzésekre. Szerinte hasznos lenne egy őrcsereprogram beindítása is a védett területek között.

„Az embereknek szükségük van arra, hogy egymás között megbeszéljék a problémákat, hogy a célok eléréséhez milyen eszközöket tudnak bevetni, hogy tudnak ötleteket lopni esetleg ahhoz, hogy könnyebben elérjék a céljaikat. Szerintem még sűrűbben kellene rendezni ilyen összejöveteleket, illetve a természetvédelmi területkezelők és az őrszolgálatok között kellene, hogy legyen egy szorosabb együttműködés.”

 

A vajdasági szakemberek mellett a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai is előadást tartottak a természetvédelmi őröknek.

A szeminárium a Vajdasági és Szerbiai Természetvédelmi Őrök Szövetsége szervezésében valósult meg. A szövetség képviselője, Vígh Lóránd szívügyének tartja a természetvédelmi őrök munkáját.

„Mindannyian szembesülünk azzal a helyzettel, ami a természeti értékek és a biológiai sokféleség csökkenését illeti. A védett területek, ahol ezek a természetvédelmi őrök dolgoznak, kulcsfontosságú szerepük lehet, hogy legalább azon a területen, ahol egy bizonyos jogi védelem is van, tud segíteni azon, hogy a biológiai sokszínűség csökkenését megállítsuk.”

 

Az esemény egy projekt részeként valósult meg, amelyet szerbiai közvetítőkön keresztül az Európai Unió támogatott. Ennek keretében a természetvédelmi őrökről a Pannon RTV egy dokumentumfilmet forgat.

természetvédelmi őrök
Szekeres Ottó
Kiskunsági Nemzeti Park
Vajdasági és Szerbiai Természetvédelmi Őrök Szövetsége
Vígh Loránd

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.