Ugrás a tartalomra

Vajdasági versenyző is lesz a Gasztronómiai Világbajnokságon

2018.11.07
08:01
2018.11.07
16:44
Forrás
Pannon RTV
Idén két regionális csapat, a Nemzeti Szakács- és Cukrász Válogatott és 20 egyéni versenyző is indul Magyarországról a Gasztronómiai Világbajnokságra.

A megmérettetésre november 22-e és 28-a között kerül sor Luxemburgban.

Paskó Csaba kelebiai plébános is részt vesz a luxemburgi világbajnokságon a magyar csapat tagjaként. Amikor a Pannon RTV stábja a szentesi Központi Konyhán járt, a séf éppen a versenyre készült.

Paskó Csaba, versenyző: „Nagyon fontosnak tartottam, hogy valamit Vajdaságból is vigyek. Kispiaci kecskesajtot fogok vinni, ezen kívül a sült vaj, a vajalja fog megjelenni.”

Varga Károly mesterszakács mentorként segítette a Békés Megyei Culinary Team munkáját.

Varga Károly, mesterszakács: „Általában négyévenként szokták megrendezni. Nagyon komoly felhozatal lesz, hiszen 40-50 ország biztos, hogy részt fog venni rajta. Általában 2000-2500 versenyző szokott részt venni ezen a megmérettetésen.”

A séfeket a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség delegálta a Gasztronómiai Világbajnokságra.

Ambrus György, alelnök, Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség: „Ez cukrász és szakács világbajnokság. Több kategória van. Meleg programot a regionális csapatok és a Nemzeti Válogatott készítenek. Hideg programot a culinary teamek készítenek, és az egyéniek.”

A nagyközönség kedden este egy fogadás keretében csodálhatta meg először a Békés Megyei Culinary Team szemet gyönyörködtető fogásait.

Gasztronómiai Világbajnokság
Luxemburg
Paskó Csaba

Most

Népszerű