Ugrás a tartalomra

Várják a fürdeni vágyókat a szabadkai medencék

2018.07.16
13:03
2018.07.16
15:53
Forrás
Pannon RTV
A hét elején igazi kánikulában van részünk, így egyre többen a hétvége után hétfőn is a frissítő víz mellett töltötték idejüket. Szabadkán és környékén számos medence várja a hűsölni vágyókat.

A sétaerdei fürdőzőhelyen hétfő délelőttönként víz tisztítást végeznek a szakemberek a nagy medencében, így az zárva volt a fürdőzők előtt. Azonban már több szabadidős tevékenység közül válogathattak az érdeklődők. A fiatalok strandfociztak, a kismedencében pedig vígan lubickoltak a gyerekek, akik úszni tanultak.

Bika Eszter: „Úszóiskolába járnak éppen, amit fontosnak tartok, mert szeretném, hogyha időben megtanulnának időben. Nagyon jó az oktatás itt, nagyon örülök, hogy bekerültek.”

A sétaerdei medencén a felnőttjegy ára munkanapokon 110, hétvégén 150, a gyerekjegy 50, illetve szombaton és vasárnap 100 dinár. 5 éves korig ingyenes a belépés. A nyugdíjasok 50 dinárért frissülhetnek fel.

A Harcosok sorakozója lakótelepen található fürdőben két medence közül válogathatnak a hűsölni vágyók. Többen kisgyermekkel érkeztek lubickolni. Meznerics Zalán: „Szoktunk úszni, versenyezni, és mindegyik verseny én szoktam megnyerni. Amikor sokan vannak a kisebb medencében, bemegyünk a nagyba, máskor, amikor kevesen vannak, akkor a kisebb medencében úszunk.”

A felnőttjegy ára 200, a gyermekjegy 7-től 12 éves korig 100, nyugdíjas jegy 100, a diákjegy pedig 150 dinárba kerül.

Palicson a termál medence keddtől vasárnapig várja a csobbanni vágyókat 9 és 19 óra között.

Szabadkán több medence közül válogathatnak azok, akik hűsölni szeretnének, de akár kijöhetnek Palicsra is, hiszen termál medence, vagy akár ez a festői környezet is várja az érdeklődőket.

Szabadka
sétaerdei uszoda
Harcosok sorakozója

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.