Ugrás a tartalomra

„...a végére hatalmas buli lett”

2019.12.08
20:33
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal lépett színpadra Zentán a magyarországi Firkin zenekar.

A Nyugat-Európában is rendszeresen turnézó, ír punkzenét játszó banda mintegy kétórás műsorral táncoltatta meg a közönséget a Mojo Clubban.

A népszerű Trónok Harca televíziós sorozat főcímdalának feldolgozásával kezdődött a Firkin koncertje a Mojoban. A közönséggel is rögtön megtalálták a közös hangot, hiszen a zenekar frontembere a Tisza-parti település szülöttje.

Petković Olivér, programkoordinátor, Mojo Club, Zenta: „Kovács Nemes Andor egy zentai fickó, ő jelentkezett igazából, mivel jó ismerősöm, zenéltünk is együtt, persze a Firkinről is hallottunk, nagyszerű zenekar és örülünk, hogy jöttek. Igazából régóta szerettük volna a Mojoban látni a Firkint, úgyhogy most végre itt vannak.”        
 

Teljesen megtelt a nagy múltú zentai szórakozóhely nézőtere, a zenekarra nem csak helyiek voltak kíváncsiak. Sokan érkeztek Szabadkáról, Magyarkanizsáról, sőt Magyarországról is. Péter János, tag, Firkin zenekar: „Zenta új hely számunkra, mert Szabadkán voltunk két évvel ezelőtt. Minden új hely izgalmas, a régiek pedig azért izgalmasak, mert visszamegyünk és ismerős arcokat látunk. De úgy látom, hogy azért itt is nagyon sok ismerős arc jött, sőt még Szegedről és Budapestről is jöttek, úgyhogy ez egy nagyon családias, bensőséges hely és szerintem jól fogjuk érezni magunkat, már jól érezzük magunkat.”

A bulira még az újvidéki Exit fesztiválról is érkezett közönség, hogy Zentán is megnézzék a kelta bulizene koronázatlan királyait. Kovács Nemes Andor, Firkin zenekar énekese lámpalázas volt: „Remek volt, én nagyon izgultam, lámpalázas voltam a hazai közönség előtt. De aztán sikerült feloldódni, aztán a végére már akkora hatalmas buli lett, sőt még féltettem is a Mojot, hogy szétverik, de hál istennek minden és mindenki épségben maradt. Mi is.”

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programjának segítségével valósulhatott meg Zentán. 

Zenta
Mojo Club
Firkin
Kovács Nemes Andor

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.