Ugrás a tartalomra

Veszélyes szabálytalanul átkelni a síneken

2022.01.25
12:18
Forrás
Szerbiai RTV
Tilos a Belgrád-Újvidék gyorsvasút nyomvonalán átkelni a nem kijelölt helyeken.

Az illetékesek arra is felhívják a figyelmet, hogy engedély nélkül tilos a peronokon és a vágányoknál tartózkodni az állomásokon és az egész említett szakaszon. A szakemberek már tesztelik a vasutat, tegnap például tizenkétszer közlekedett vonat a különböző szakaszokon. Már a 200 kilométer/órát is elérték. Ezért is szólítják fel a lakosokat a szabályok betartására, mivel ekkora sebességnél a vonat nem tud megállni, ha gyalogos, vagy jármű kerül elé a síneken. Újvidék és Belgrád között egyébként márciustól utazhatunk vonattal.

vasúti sín
Vasúti sínek

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.