Ugrás a tartalomra

Veterán gépjárművek lepték el Csantavér központját

2019.06.01
14:18
2019.06.01
18:38
Forrás
Pannon RTV
Kilencedik alkalommal szervezte meg a Szabadkai Nemzetközi Oldtimer Klub a régi autók és motorkerékpárok háromnapos kiállítását és felvonulását Szabadkán és környékén.

A veterán járművek között még egy 1957-ben gyártott Zetor traktor is felbukkant.

Szerbia mellett Szlovéniából, Szlovákiából, Horvátországból, Magyarországról és Észak-Macedóniából is érkeztek Csantavérre. Mintegy 130 ember mutatta be legalább 30 éves járgányát a csantavérieknek.

A 60 veterán jármű némelyikében hárman-négyen is utaztak, Szlovákiából és Horvátországból érkeztek a legtömegesebben. Voltak korabeli amerikai oldtimerek, múlt század eleji európai csodaautók, a hetvenes években népszerű jugoszláv Fítyók és eredeti Zastava 1300-as rendőrautó is, amelynek sofőrje korhű rendőrruhában irányította a parkolást Csantavér főterén. Sokan érkeztek régi motorkerékpárokkal.

Pillanatok alatt hatalmas tömeg gyűlt össze, akik ámulattal nézték a veterán járműveket, köztük volt a hatéves csantavéri Óvári Dorián is: „Nagyon szeretem ezeket a régi járgányokat is, mert olyan... nem olyan hangosak, csöndesek is.”

Đevad Vereget Đemo Eszékről érkezett, egykori horvátországi közlekedési rendőr. A hetvenes években annyira a szívéhez nőtt az akkori Zastava 1300-as rendőrautó, hogy nyugdíjba vonulása után, árverésen vett egyet és felújította: „Nagyon szerettem vezetni, nagyon élveztem, amikor ezt a kocsit hajthattam. Ez az autó ötvenéves.”

Mészáros Róbert Bajáról jött el, egy Ford Pick Up F1-essel. 1950-es kiadású és 20 évvel ezelőtt lett felújítva. Családja birtokában több más oldtimer autó is van: „Az öreg autósok azok egy baráti klubot is képeznek, családonként is meg személyenként is összejövünk. Azért is, mert szeretjük az öreg autókat, azért is, mert szeretnénk ezeket megmutatni, és minél tovább életben tartani.”

A csantavériek többsége igyekezett minél több veterán jármű mellett lefényképezkedni. Az öreg autók találkozóját minden évben június első hétvégéjén szervezik meg, mondta Teufik Isaković, a Szabadkai Nemzetközi Oldtimer Klub elnöke. Hozzátette: az idén először jöttek el szlovák részvevők is, akik az interneten szereztek tudomást erről a rendezvényről. Újdonság az is, hogy egy 1957-ben gyártott Zetor traktor is felvonult: „Van itt traktor is, amely csatlakozott hozzánk, mint öreg jármű. Több mint 30 éves és a régi járművekre vonatkozó szerbiai törvények szerint oldtimernek vagy történelmi járműnek, ki hogy nevezi, számít minden olyan jármű, amely 30 évesnél öregebb.”

A veterán járműveket vasárnap délelőtt 10 órától Szabadkán, a Városháza előtti téren is meg lehet csodálni.

Csantavér
veterán autó
oldtimer
oldtimer találkozó

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű