Ugrás a tartalomra

A világ minden tájáról érkeztek fiatalok a Rákóczi Szövetség táborába

2019.07.08
15:41
2019.07.08
15:51
Forrás
MTI, m1
Jelenleg Baján is táboroztat a szervezet, és lesznek más táborok is a nyár folyamán.

A világ minden tájáról érkeztek magyar fiatalok a Rákóczi Szövetség vasárnap véget ért táborába, Sátoraljaújhelyen. Csáky Csongor, a szövetség elnöke közölte, a Kárpát-medence mellett Ausztráliából és Észak-Amerikából is jöttek fiatalok az első "összmagyar", középiskolásoknak szóló táborba, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők érezzék, otthon vannak, és ugyanahhoz a nemzethez, kultúrához tartoznak. Emellett július végén 500 szórványban élő gyermek utazik Magyarországra a szövetség révén, és jelenleg is van egy tábor Baján, ahová a bácskai szórványból érkeztek alsó tagozatos diákok.

Rákóczi Szövetség
tábor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.