Ugrás a tartalomra

Világrekord: 444 karácsonyfa a lakásban

2021.12.06
22:35
Forrás
hirado.hu
A karácsonyfák között akadnak tematikusak is, például Star Wars-figurákkal vagy gumikacsákkal díszített fenyők.

Világrekordot tudhat a magáénak egy bevallottan „karácsonyőrült” német férfi azzal, hogy 444 feldíszített műfenyőt állított fel a lakásában idén karácsonyra. Az alsó-szászországi Rintelnben élő 55 éves Thomas Jeromin és a felesége, Susanne évről évre valóságos „karácsony-csodaországgá” változtatja saját otthonát a rengeteg feldíszített műfenyővel. Tavaly 420 karácsonyfát zsúfoltak be a 100 négyzetméteres lakásba, idén pedig 444 fenyőt, amelyeket 47 ezer égő világít meg.

Jeromin minden évben már augusztus első napján lehozza a műfenyőket padlásról, mivel egyebek közt nem kevesebb mint 72 ezer díszgömböt kell rájuk aggatni. Egy ideje már szerte Németországból küldenek neki karácsonyi díszeket. A koronavírus-járvány előtt a férfi vezetett túrákat is tartott karácsonyfa-paradicsomában. Idén még nem újította fel ezt a szokását, már csak azért sem, mert túl kevés a hely a lakásban.

A Németországi Rekordintézet (Rekord-Institut für Deutschland, RID) hétfőn a helyszínen ellenőrizte és ismerte el hivatalos RID-világrekordként a karácsonyfaerdőt mint „a legtöbb feldíszített karácsonyfát egy helyen”.

karácsonyfa
rekord
Thomas Jeromin

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.