Ugrás a tartalomra

Vízszintemelkedés a Tiszán, a Dunán és a Száván

2021.12.30
12:10
2021.12.30
16:45
Forrás
Pannon RTV
Az előrejelzések szerint az említett folyókon további emelkedés várható.

A Tisza vizének hőmérséklete már 3 Celsius fok alatti, így a benne élő halak többsége már nem táplálkozik, ekkora már elvermelik magukat, ami azt jelenti, hogy a halak a víz aljára mennek és keresnek egy nagyobb mélyedést és itt töltik téli álmukat - mondják a szakértők.

Tóth András, magyarkanizsai horgász: „Azok a halak, amik most még táplálkoznak, azok a süllő és a csuka. Ők próbálnak a kis halak után menni, ott találnak táplálékot és még meg lehet említeni a márnát, ami úgy szintén most még táplálkozik. Van még egy hal, aminek ez az igazi szezonja, a menyhal, amiből sajnos a Tiszában nagyon kevés van.”

A ma reggeli adatok szerint a hivatalos zentai vízmércénél 281 centiméter volt a Tisza vízállása, ez 12 centiméterrel több, mint a tegnap reggeli vízállás. Egyébként az elkövetkező napokban is számíthatunk majd a vízszint emelkedésére. A folyó hőmérséklete Zentánál 2,8 Celsius fok jelenleg.

A Duna és a Száva vízszintje is megemelkedett az elmúlt napokban. Újvidéknél tegnap reggel még 93 centiméter volt a folyó vízállása, ez ma reggelre 111 centiméterre emelkedett. A hivatalos adatok szerint a Száva belgrádi szakaszánál tegnap még 264 centimétert mértek, ez ma reggelre 279 centiméterre növekedett.

Magyarkanizsa
Tisza
vízszint

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.