Ugrás a tartalomra

A Vörös lángok győzelmével ért véget a Tábor határok nélkül

2018.06.28
12:36
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
A legügyesebb csapatok idén is egy külföldi utazáson vehetnek részt a Tábor határok nélkül főtámogatója, a Tartományi Oktatási Titkárság jóvoltából.

Nyolc napon át 16 vajdasági középiskolából csaknem 80 diák vetélkedett a magyarkanizsai Tisza-parton. A megmérettetések második fordulóját a Vörös lángok nevű csapat nyerte. Tóth Orsolya, Zenta: „Igyekeztünk mindent beleadni. Különösebben nem készültünk. Rögtönöznünk kellett, és úgy látszik, jól összejött a csapat. Sikerült jól összeráznia a tanárnak, akinek sokat köszönhetünk.”

A diákok titkos szavazással megválaszthatták a legsportszerűbben játszó csapatot is. Ezt a címet a Zöld csapat érdemelte ki. Németh Eszter, Zenta: „Nagy volt az összhang közöttünk, a tanárnő is buzdított bennünket, és jól összeszoktunk, illetve mindig egymást is buzdítottuk. Egyébként én is elcsodálkoztam ezen, mert számos jó csapat volt még itt.

A tábornak fontos jelentősége van Magyarkanizsa életében, hiszen az önkormányzat erőteljesen fókuszál a fiatalokra. Céljuk, hogy megismertessék a települést, és aki egyszer ellátogat oda, máskor is visszatérjen. Kávai Szabolcs, Magyarkanizsa Község oktatással megbízott tanácstagja: „Köztudott, hogy egyre kevesebb a fiatal különböző okok miatt. Minden lehetőséget, minden pillanatot megragadunk annak érdekében, hogy a fiatalokat aktivizáljuk. Mindenféle programra, akár sport, akár művelődési rendezvényre.

Milinka Hrćan tartományi segédtitkár elmondta, hogy a tolerancia és egymás nyelvének, kultúrájának a megismerése játékos formában sokkal könnyebben elsajátítható. „Azt gondolom, hogy a diákokban az ilyen táborokban tudatosul a sokszínűség és a sokszínűség gazdagsága. Tudatosul bennük, hogy mi mind itt élünk ezen a területen mint egy egység és ez az, ami ismerté és értékessé tesz bennünket. Olyanok vagyunk, mint Európa kicsiben.”

A tábor, amelynek célja a kulturális sokféleség ápolása és a tolerancia szellemének fejlesztése, jövőre újabb táborlakókkal folytatódik.

Magyarkanizsa
Tábor Határok Nélkül
Vörös Lángok

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.