Ugrás a tartalomra

125 éves a zentai Jézus Szíve templom

2021.02.20
08:30
2021.02.20
15:53
Forrás
Pannon RTV
Idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját a zentai Jézus Szíve templom. A jeles évfordulóra több programmal is készülnek a plébánia munkatársai. Egyebek mellett egy kiadvánnyal is megemlékeznek a templom jubileumáról.

Zenta második katolikus templomát, a Jézus Szíve templomot 1893 késő nyarán kezdték építeni, miután augusztus 27-én letették a templom alapkövét. Az épületet egy év alatt felépítették, azonban a belső bútorzat hiánya miatt csak 1896-ban lett kész teljes egészében.

Tari László, zentai helytörténész: „1896. szeptember 3-án áldja meg Appel Ede. Tehát nem szenteli fel a templomot, püspök sincs itt, csak a belvárosi plébános áldja meg. A megszentelésre csak 1973-ban kerül sor, amikor új oltár készül, átalakítják a szentélyt, és ekkor szenteli fel az oltárt és a templomot is.”

Az évfordulóra több programmal is készülnek a plébánián. Egyebek mellett a júniusban esedékes templombúcsú alkalmából ünnepi szentmisét tartanak, emellett, ha a járványügyi helyzet is engedi, egy hangversennyel kedveskednek az érdeklődőknek.

Rácz Szabó István, a Jézus Szíve templom koordinátora: „Erre az alkalomra fog megjelenni a templomunkról egy könyv, amelynek megírására Tari László helytörténészt kértük fel. Ez sok olyan információt fog tartalmazni, amelyet a híveink, és a zentaiak, eddig nem is tudtak, nem volt róla tudomásuk.”

A jubileum másik részét Zenta város ünnepével szeretnék összekapcsolni a szervezők. Terveik szerint egy történelmi előadásra kerülne sor, amely egyben a korábban említett kiadvány hivatalos bemutatója lenne.

Jézus szíve
templom
Zenta
Tari László
Rácz Szabó István

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.