Ugrás a tartalomra

2018-ban számos programot szerveztek a vajdasági magyar családoknak

2019.01.14
19:27
Forrás
Pannon RTV
Ezek a magyar kormány támogatása nélkül meg sem valósulhattak volna.

Mintegy 10 ezer magyar gyereknek segített a magyar kormány a külhoni magyar családok éve program támogatásain keresztül. A külhoni magyar családok évében a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége is számos programot szervezett. Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke kiemelte, a külhoni magyar családok éve programnak köszönhetően még több színvonalas rendezvényt tudtak szervezni a családok számára. Krizsán Vilmos külön kiemelte a házasság világnapját, az anyák napi ünnepséget, illetve a nemzetközi családi napot is, valamint számos rendezvényen való részvételt a Kárpát-medence különböző városaiban.

Krizsán Vilmos, elnök, VANCSESZ: „Megemlíteném még a nyolcadik táborunkat, a nemzetközi ifjúsági táborunkat is, ahol 52 résztvevő Kishegyesen július 9-től 14-ig vett részt. Ez most már egy hagyományos rendezvényünk, illetve tábor a fiatalok részére, 13-tól 17 éves fiatalok vesznek rajta részt. Nagyon hasznos, hiszen több szakember tart műhelymunkát, előadásokat, foglalkozásokat a fiataloknak, akiktől a családra, illetve a közösségi életre vonatkozó hasznos információt kapnak a fiatalok.”

család
nagycsalád
VANCSESZ

Most

Népszerű