Ugrás a tartalomra

21 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Észak-Bácskában

2020.06.30
13:30
2020.06.30
21:11
Forrás
A szabadkai Válságkezelő Városi Törzskar közleménye
A június 29-ei adatok alapján az észak-bácskai körzetben jelenleg 21 aktív koronavírus fertőzött személyt tartanak nyilván - közölte a szabadkai Válságkezelő Városi Törzskar.

Három személy kórházi kezelésen van, a többiek pedig enyhébb tünetekkel házi karanténban. A koronavírus világjárvány kihirdetésének kezdete óta az észak-bácskai körzetben, a mai nappal bezárólag 112 személynél igazolták a koronavírus fertőzést, ezek közül Szabadkán 82, Topolyán 27, Kishegyesen pedig 3 személynél állapították meg a kórt. A közlemény szerint a polgároknak ajánlatos zárt helyiségekben és a városi közlekedésben a maszk viselete, a szociális távolságtartás, a fertőtlenítőszerek használata, illetve a gyakori kézmosás. A Válságkezelő Városi Törzskar megkéri a fiatalabbakat, hogy ne gyülekezzenek sokan zárt helyiségben, tekintettel arra, hogy mind gyakrabban betegszenek meg koronavírustól a fiatalok.

koronavírus
koronavírus-járvány

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.