Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

2100 hely várja a leendő vajdasági magyar középiskolásokat

2022.05.05
11:15
2022.05.05
16:56
Forrás
Pannon RTV
A következő tanévre több mint 2100 férőhelyet irányoztak elő a vajdasági középiskolai magyar osztályokban. Az oktatási minisztérium honlapján már megjelent az erre vonatkozó pályázat.

A tavalyi évhez viszonyítva idén egy osztálynyival több tanulónak biztosítanak helyet - hangsúlyozta Vicsek Annamária oktatási államtitkár a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában. Hozzátette, a szakok indítása során a legfontosabb szempontok a munkaerőpiac szükségletei és a továbbtanulási lehetőségek, de az iskolák meglévő szakkáderét és a gyerekek érdeklődését is szem előtt kell tartani.

„Tavaly 2060 körül volt a jóváhagyott osztályoknak a száma, viszont a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnáziumban a színház- és audiovizuális művészetek szak pluszként jelent meg az idén. A Vegyészeti-Technológiai Iskola kínál még egy új szakot, ez a bűnügyi technikus szak. A többi középiskola esetében pedig Vajdaság-szerte minden iskolában nagyjából ugyanazok a szakok jelennek meg, mint az elmúlt években, azzal a különbséggel, hogy egy-két helyen az új tanterv szerinti szakokat indítják, és ezekben az esetekben egy kicsit megváltozott a nevük, de általánosságban az mondható el, hogy mindazok a szakirányok, amelyek az egészségügyi, elektrotechnikai, kereskedelmi, közlekedési, élelmiszeripari, vegyészeti, vendéglátóipari területen a korábbi években megjelentek, azok mind most is jelen vannak. Hároméves szakmunkásképző szakirány is rengeteg van.”

középiskola
továbbtanulás
Vicsek Annamária
anyanyelvi oktatás

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:53, Frissítve: 17:28

Élő könyvtár az óbecsei Than Emlékházban

Második alkalommal szerveztek élő könyvtárt az óbecsei Than Emlékházban: a rendezvényen az élő könyveket diszkriminált, sérült vagy egyéb hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek személyesítették meg.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.