Ugrás a tartalomra

30 diák részesült ösztöndíjban Szabadkán

2021.09.10
15:12
2021.09.10
16:10
Forrás
Pannon RTV
A szerződéseket ma adták át.

Azok az elsős középiskolások nyerhették el a támogatást, akik Szabadka Város Önkormányzata területén élnek és műszaki hiányszakmát választottak. A támogatás összege 3 ezer dinár havonta. Ezt az ösztöndíjat csak az első osztályba induló középiskolások igényelhetik.

Idén is nagy volt az érdeklődés iránta, a legtöbben a Politechnikai Iskola és az Ivan Sarić Műszaki Iskola diákjai. A cél, hogy motiválják a diákokat az itthon maradásra, valamint arra, hogy Szabadkán tanuljanak tovább.

Jasmina Stevanović, a szabadkai Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára: „Számunkra fontos, hogy minden évben megpróbáljuk javítani és könnyíteni a gyerekek iskoláztatását, hogy minél minőségibb oktatást nyújtsunk nekik, ilyen módszerrel segítünk. Tudják, hogy emellett ösztöndíjra száz gyerek számára különítünk el összeget, a Fiatal Tehetség Alapon keresztül segítjük a tehetséges gyerekeket. Ilyen módon szeretnénk megakadályozni, hogy ezek a szakmák feledésbe merüljenek. Ezt nem engedhetjük meg, fontos, hogy megmaradjanak, és valamilyen módon kötelék legyünk, mint város, mint helyi önkormányzat a gazdaság és az oktatás között.”

Szabadka
ösztöndíj
Jasmina Stevanović

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű