Ugrás a tartalomra

3000 dinárt kapnak a beoltottak Szerbiában

2021.05.05
09:47
2021.05.05
13:51
Forrás
Pink TV
3000 dinárt kap mindenki, aki felvette a koronavírus elleni oltást - jelentette be a Pink televízió műsorában Aleksandar Vučić. Az, hogy milyen módon lesz igényelhető a támogatás, a következő napokban derül majd ki.

Az összeget azok a 16 évnél idősebbek kapják, akik már felvették, vagy május végéig felveszik az oltást. A számítások szerint júniusig meglesz a mintegy 3 millió beoltott személy Szerbiában.

Az államfő a döntés előtt egyeztetett Ana Brnabić miniszterelnökkel, és arra jutottak, hogy a büntetés helyett a jutalmazás módszeréhez nyúlnak. A 3000 dinárt azok is megkapják majd, akik a hónap végéig csak az első dózist veszik fel. A döntésre egyébként a kormánynak is rá kell bólintania.

Vučić egyúttal azt is bejelentette, hogy azok, akik megfertőződnek a koronavírussal, mivel nem vették fel a vakcinát, nem mehetnek fizetett betegszabadságra, a beoltottak azonban igen.

A 30 eurók kifizetését holnap kezdik meg a nyugdíjasoknak, holnapután pedig a szociális segélyből élőknek és a büntetés-végrehajtó intézetek lakóinak. A támogatásra eddig 3,2 millióan jelentkeztek.

Az államfő az ország gazdasági helyzetéről is beszélt, kiemelve a GDP nagymértékű növekedését az elmúlt 9 évben. Fontos befektetésnek említette az EU segítségével tervezett déli vasút kiépítését, a Kínával közös projekteket, a Fruška gorai autóút építését és a Golubac felé tervezett gyorsforgalmi utat. Vučić számításai szerint a fizetések nominális értéke az elmúlt 9 évben 60 százalékkal emelkedett, a nyugdíjak pedig történelmi csúcsot értek el. 

oltás
vakcina
koronavírus
jutalom
betegszabadság
Aleksandar Vučić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.