Ugrás a tartalomra

330 középiskolásnak lesz helye Zentán

2022.05.18
16:07
2022.05.18
19:58
Forrás
Pannon RTV
A lehetőségek széles palettája várja mindazokat a diákokat, akik szeptembertől a zentai középiskolákban szeretnének továbbtanulni.

A Zentán működő négy középiskola a Zentai Gimnázium, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola valamint az Egészségügyi Középiskola falai között 330 diák kezdheti meg tanulmányait, 240 diák magyar, 90 diák pedig szerb nyelven.

A beiratkozási tervek ismertetése előtt Ujházi Éva a Zentai Gimnázium igazgatója beszámolt arról, hogy a gimnáziumok reformja tartalmazza a kötelező állami érettségit, amire két év múlva kerül sor. A most második osztályosok körében ehhez kapcsolódóan lezajlottak a próbaérettségik, anyanyelvből, matematikából és választott tantárgyból. A felmérések alapján a matematika tesztek rendkívül nehéznek bizonyultak: „A Zentai Gimnázium három első osztályt nyit, megjelent már a pályázat. Egyet szerb nyelven, általános tagozaton, kettőt magyar nyelven, egy általános tagozatot, és egy társadalomtudományi-nyelvi tagozatot.”

Nagy Abonyi Zoltán a zentai Egészségügyi Középiskola igazgatója elmondta, ősztől három osztályba 90 tanulót várnak a már megszokott szakokra. Újdonság viszont, hogy egészségügyi nővér nevelői szak nyílik a következő tanévben: „Aki befejezi, óvodákban, bölcsődékben fog tudni elhelyezkedni, mivel itt hiányzik a megfelelő végzettségű káder, így nagyon nagy támogatást is kaptunk a környező intézményekből ennek a szaknak a megnyitására, de a következő iskolaévben még nem fogunk rendes szakot nyitni, csak átképzésre várnánk az érdeklődőket.”

Zsíros Jankelić Anikó a Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola igazgatója elmondta, szintén 90 diák kezdheti meg tanulmányait két szakon, kereskedelmi és szolgáltatási ügynök valamint pénzforgalmi és számviteli technikus szakon az iskolában. A 2022/2023-as tanévben a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban a már bejáródott három szakon: matematika, informatika és képzőművészeti szakon 60 diák továbbtanulására van lehetőség - ismertette a sajtótájékoztatón Csikós Pajor Gizella igazgató.

Zenta
Zentai Gimnázium
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola
Egészségügyi Középiskola
Ujházi Éva
Nagy Abonyi Zoltán
Zsíros Jankelić Anikó

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.