Ugrás a tartalomra

58 éves az újvidéki Magyar Tanszék

2017.10.16
17:22
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Az évfordulót már hagyományosan tanszéknapi rendezvénnyel ünnepelték meg a bölcsészkar dísztermében.

A tanszék puszta létezése is sikernek számít jelen helyzetben – jelentette ki Csányi Erzsébet Magyar a Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője a Pannon RTV-nek.

A tanszékvezető kiemelte: „Azt hiszem, hogy a tanszék életében a változások, fejlődés, a korhoz való idomulás mellett nagyon fontos a folyamatosság, az, hogy jelen van, és mindennek, természetesen az egész vajdasági magyarság felé is egy formáló, egy közösségformáló, kisugárzó ereje is van. Úgyhogy úgy gondolom, hogy magának a tanszéknek a megléte is egy alapvető fontos tényező.”

 

A Sinkó-díjat idén Hernyák Zsóka vehette át, hagyományosan a tanszéknapi ünnepségen. A fiatal kutató tudományos publikációi a színháztörténethez köthetők, az elismerést viszont Morze című prózakötetéért kapta.
 

Hernyák Zsóka, a Sinkó-díj idei nyertese: „A morze című kötetben azzal foglalkozom, hogy egy olyan alapvetően hatalmi pozícióban levő személy, mint egy tanár úr, hogy kerül alávetett szituációkba, és hogy ezeket a szituációkat hogy éli meg. Úgyhogy ebben a kötetben a hatalom témaköre foglalkoztatott egyebek mellett.”

Idén csökkentették az állami költségvetés terhére tanuló egyetemisták számát, 16-an iratkozhattak be ilyen címen az újvidéki magyar tanszékre, ezt a kvótát sikerült is kitölteni.

Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék
Újvidék
Csányi Erzsébet
Hernyák Zsóka

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.