Ugrás a tartalomra

60 év után új aszfalton közlekedhetünk Tiszaszentmiklós és Hódegyháza között

2023.05.08
14:20
2023.05.08
16:37
Forrás
Pannon RTV
60 év után teljesen új aszfaltburkolatot és kiszélesített útszakaszt kap a bánáti Tiszaszentmiklóst és Hódegyházát összekötő szakasz. A már nélkülözhetetlenné vált munkálatok május elején kezdődtek meg és előreláthatólag július végére befejeződnek.

Már javában zajlanak a 3,5 kilométeres, a két falut összekötő út javításának munkálatai, amelyek nagyban megkönnyítik majd a helyiek közlekedésbiztonságát, és egyben komfortérzetét is elősegítik majd.

Szokol Csaba, Hódegyháza: „Mint lakos, azt tudom mondani, hogy ahova új út vezet, oda új jövő is vezet. Valójában annak a részlegnek van jövője, ahova út vezet. Hódegyházára már ezek által biztosan, hogy új út fog vezetni, ez azt jelenti, hogy van jövője Hódegyházának.”

A mostani beruházással egy hosszan dédelgetett álma válik valóra a helyieknek, és mint mondják, ezáltal is tudják, hogy a városiak mellett egyenrangú partnerként vannak jelen a vajdasági magyarság életében.

Szemerédi Ernő, vállalkozó, Hódegyháza: „Ez a falu egy elzárt vakbél, ahol a lojális polgárok itt maradtak, akik patrióták, szeretik a szülőfalujukat. Nekünk, vállalkozóknak is nagy horderejű a logisztika végett, mert nagy slepper kamionok jönnek, meg az út által kapcsolatunk lesz a nagyvilággal.”

Csóka község tekintetében az elmúlt évtized legjelentősebb beruházása valósul meg a Tiszaszentmiklóst Hódegyházával összekötő útszakasz korszerűsítésével.

Kormányos László, elnökségi tag, VMSZ: „Ennek az útnak a megépítése azt fogja bizonyítani, hogy azok a települések is kifejezetten képbe fognak kerülni, itt Hódegyházára gondolok elsősorban, amelyek a regionális úttól el vannak szigetelve. Bizonyos mértékben jelentősen hozzá fog járulni az emberek, a tőke és a vállalkozások kibontakozásához Hódegyházán.”

Az infrastrukturális projektek megvalósulása elengedhetetlen ahhoz, hogy élhetővé váljanak a vajdasági önkormányzatok települései. Erre kiemelt figyelmet szenteltünk eddig is, ahogyan tesszük a jövőben is - mondta el Lálity Urbán Emese infrastrukturális államtitkár.

Lálity Urbán Emese, államtitkár, Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium: „Mindenhol fontos, nem csak a tömb önkormányzatok területén, hanem a szórványban is. Erre egy nagyon jó példa ez a Tiszaszentmiklós és Hódegyháza közötti, 3,5 kilométeres útszakasz, amely több mint 60 évet várt arra, hogy felújításra kerüljön. Jelenleg 6 méter széles lesz az út, ami megvalósul és 182 millió dinárba kerül ez a beruházás. A koalíciós szerződés fontos pontja volt ez az útszakasz, amelyet a választások alkalmával képviseltünk, és amelyen azóta is dolgozunk.

A terepbejárás alkalmával Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke kiemelte, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség minden választási kampányban arról beszél, hogy lévén, hogy a vajdasági magyarság is ennek az országnak az adófizető polgáraiból áll, ezért joggal várjuk el azt, hogy a mi önkormányzataink fejlesztési elképzeléseinek a megvalósítására is jussanak országos költségvetési eszközök.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, parlamenti frakcióvezető: „A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt elnökei által aláírt koalíciós szerződés részletekbe menően, egész Vajdaságra vonatkozóan tartalmazza azokat a fejlesztéseket, amelyeket szeretnénk megvalósítatni az országos költségvetési eszközökből. Az új mandátumban ez elég lassan indult, éppen ezért január 16-án Goran Vesić miniszterrel folytattam Belgrádban tárgyalásokat annak érdekében, hogy elinduljanak ezek a munkálatok.”

Egyébként nem csak Topolya, Kishegyes, Magyarkanizsa és többi nagyobb önkormányzat projektumai élveznek prioritást, hanem velük együtt azok a kisebb, de egyébként jelentős szerepet betöltő települések lakói és azok által kért projektek is számíthatnak mindenkori támogatásunkra - tette hozzá Dr. Pásztor Bálint.

Hódegyháza
útfelújítás
Dr. Pásztor Bálint
Tiszaszentmiklós
Kormányos László
Szemerédi Ernő
Lálity Urbán Emese

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.