Ugrás a tartalomra

69 kérdés, 30 perc

2022.09.29
20:59
Forrás
Pannon RTV
Október 1-jén, szombaton kezdődik és 31-éig tart a népszámlálás Szerbiában.

A kérdezőbiztosok házról házra járnak majd, fényképes, pecséttel ellátott megkülönböztető igazolványt viselnek, így nem kell a csalóktól tartani. Miután fogadják őket, felteszik a kérdéseket. Fontos, hogy a válaszokat kizárólag statisztikai célra lehet felhasználni, semmi másra.

Nyilatkozzanak bátran nemzeti hovatartozásukról is, mondják meg, hogy magyarok, ebből semmilyen hátrányuk nem származhat.

népszámlálás
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.