Ugrás a tartalomra

75 éves a Hét Nap

2021.09.22
07:28
2021.09.22
16:28
Forrás
Pannon RTV
A szerkesztőség egykori és jelenlegi munkatársai, valamint a vendégek együtt ünnepeltek.

1946. április 5-én jelent meg a Hét Nap hetilap első száma. 12 oldalon, ötezer példányban adták ki Újvidéken, ahol hét éven át készíttették és nyomtatták.

Szerkesztősége 1953. március elsején került Szabadkára. Érdekes, színes, olvasmányos. Ezek a szavak jellemezték már a kezdetektől - hangzott el tegnap este Kelebián, ahol a hét és fél évtizedes sikeres munkát ünnepelték meg.

Perisity Irma 1984 óta a Hét Nap külsős munkatársa. Egyetlen hét sem múlik el, hogy a hetilapban ne jelenne meg írása.

"Az enyém volt a földművelés, tehát a Határszemle cím alatt ment, én csináltam a termelőkkel a riportokat. És egyébként mindent. Az újságírók azt mondják, hogy a téma az utcán hever, és én mindig lehajoltam, ha láttam az utcán egy témát, hogy fölvegyem."

A Hét Napban generációváltás is történt. Lackó Lénárd grafikai szerkesztő felelős a hetilap jelenlegi arculatáért.

"Egy vidám kinézete legyen, mindenki számára elfogadható, egy picit magazinos, ugyanakkor mégsem tűnjön túl komolytalannak, és a lehető legjobban tudja megjeleníteni a témákat."

A Hét Nap fő- és felelős szerkesztője 2020. szeptember óta Tóth Lívia, aki már több mint két évtizede a lap újságírója.

"Én úgy gondolom, hogy az írott sajtónak, az újságoknak, a könyveknek, mindig meglesz a létjogosultságuk. Szerintem mindig lesz egy olyan réteg, aki majd újságot akar olvasni, és nemcsak a számítógépet nézegetni."

Kilenc éve tölti be a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatói posztját László Edit. A hetilapnak jelenleg 17 állandó munkatársa van, és mintegy húsz külsős munkatársa.

"2018 volt az az év, amikor egy nagy fordulóponthoz érkezett a szerkesztőség, amikor a Pannon Média székházába költöztünk. Én úgy láttam, hogy nemcsak emberileg, hanem szakmailag is ez jót tett a kollégáknak, az újságíróknak és az egész szerkesztőségnek, mert sokat számít az, hogy két olyan pergősebb médiával vagyunk egy házban, és tudunk napi szinten kommunikálni, mint a Pannon munkatársai és a Magyar Szó."

A Hét Nap az időszerűségével, mélységével, tartalmával, de ugyanakkor a szórakoztatással, és a jókedvvel, valamint a közösséggel való kapcsolatépítésben is jeleskedett - emelte ki Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

"Nemcsak a vajdasági magyar olvasók szívébe lopta be magát, hanem szélesebb körben is ismeretséget, elismerést kapott régebben is, és most a legutóbb, a Kisebbségekért díj gondolom önmagáért beszél arról, hogy a Kárpát-medence egyik legjelentősebb, számunkra legfontosabb hetilapjának ünnepeljük most a 75. évfordulóját."

Ameddig magyar ember él ezen a vidéken, addig van kiről, és mit írni - fogalmazott Pásztor István, a VMSZ elnöke.

"Ez tudja eladni a lapot, ez teszi vonzóvá, ez teszi érdekessé, ez teszi aktuálissá, hogy a mindennapokról, a mindennapok gondjairól, eseményeiről számol be."

Az ünnepi műsor során a rangos vendégek Szerda Zsófia kisfilmjéből nyerhettek betekintést, milyen az élet a Hét Nap szerkesztőségében. A műsorban énekelt versekkel és népzenei összeállítással fellépett a tízéves fennállását ünneplő Fokos zenekar, Hajvert Ákos versmondó, valamint a Lóci Játszik.

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.