Ugrás a tartalomra

76. életévét töltötte be ma Pénzes János

2019.08.10
10:25
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai megyéspüspök Bajmokon született 1943. augusztus 10-én. 1968-ban szentelték pappá.

1969-ig Adán volt káplán, majd a szabadkai Paulinum papnevelő intézet és gimnázium prefektusaként és hittanáraként tevékenykedett. 1971-1972 között a szabadkai püspöki iroda jegyzője, 1989-ig pedig Horgos plébánosa volt. Ebben az évben kapott II. János Pál pápától püspöki kinevezést, vagyis idén van harminc éve, hogy Szabadka megyéspüspökévé nevezték ki. A hivatás Istentől kapott ajándék – mondta korábban Pénzes János. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta többször, hogy a papi hivatásnak vannak szép és nehéz oldalai is, de soha nem fordult elő az, hogy ingadozott volna a hivatásában.

Pénzes János

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.