Ugrás a tartalomra

Adáról kívánt szerencsés iskolakezdést az összes szerbiai tanulónak Ana Brnabić

2018.09.03
10:19
2018.09.03
16:08
Forrás
Pannon RTV
Szerbia számára fontos, hogy az iskolák használható tudást adjanak a fiataloknak - hangsúlyozta a szerb miniszterelnök.

Az adai diákok szinte rá sem ismertek iskolájukra, hiszen az épületet a nyár folyamán kívül-belül felújították. A pincétől a tetőig felújították az adai Cseh Károly Általános Iskola 118 éves épületét. A beruházás értéke 82 millió dinár volt.

Örömmel fedezték fel az új mosdót az adai diákok. Rehorsz Anna, tanuló, Cseh Károly Általános Iskola, Ada: „Szép itt a mosdóban minden, szerintem jó.”

A 118 éves épületre már ráfért a tatarozás. Maksó Éva, igazgató, Cseh Károly Á. I., Ada: „Ez az iskola nagyon fontos az adai embereknek. Ide 533 diák fog ősztől járni, 68 első osztályos gyermek. Reméljük, hogy a 118 éves felújított épületünket még 100 évig használni fogjuk ilyen szép állapotban.”

A munkálatokat a köztársasági kormány támogatta. Mladen Sarčević oktatási miniszter Adán arról beszélt, hogy folyamatosan fejlesztik az oktatás feltételeit Szerbia egész területén. „11,3 milliárd dinárt költöttünk el 870 épületre két év alatt, hogy így nézzenek ki. Az oktatás reneszánszát éli most. Remélem, hogy ez folytatódik is.”

A jó eredmények eléréséhez fontos motiválni a pedagógusokat is. Hamarosan fizetésemelésre számíthatnak a tanárok.
Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Már régóta készül ennek a reformja, ami egyrészt a fizetési osztályokhoz kötődik, másrészt viszont egy komolyabb, azt hiszem 10 százalékos bérnövekedést fog jelenteni.”

Ana Brnabić, szerb kormányfő arról beszélt Adán, mennyire fontos az oktatási rendszer reformja. „Egy olyan oktatási rendszer, amelyben a gyerekeket arra tanítjuk, hogy hogyan gondolkodjanak, és nem azt, hogy mit gondoljanak. Ahol a tanárainkkal együtt arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy kifejtsék a problémákat és analitikusan gondolkodjanak.”

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke megköszönte az adai iskolára fordított több mint 80 millió dináros támogatást. „Mindenki számára, aki azt szokta mondani, hogy a szerb állam a magyar intézmények fenntartására, felújítására, működtetésére, a magyar közösség ügyeire nem ad pénzt, ez talán a legjobb bizonyíték arra, hogy ez nem így van.”

Az eseményen jelen volt Igor Mirović, tartományi kormányelnök is. Kiemelte, hogy az iskolák mellett a kórházakat is felújítják Vajdaságban. „Szerződéseink vannak a tervdokumentációk előkészítéséről. A szabadkaié januárig elkészül, ugyanígy a zomborié is. Az újvidéki Poliklinikán mindig hatalmas tömeg van. Négy órától, fél öttől sorakoznak az emberek, hogy megvizsgálja őket egy specialista. Itt 10 ezer négyzetméter épül.”

A politikusok kiemelték, hogy talán még soha nem volt ilyen jó az együttműködés a köztársasági és a tartományi kormány között.

Ada
Pásztor István
Ana Brnabić
Igor Mirović
Nyilas Mihály
Mladen Šarčević

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.