Ugrás a tartalomra

Adományok a perselybe

2023.02.19
14:48
2023.02.19
16:25
Forrás
Pannon RTV
Pénzadományt gyűjtött a Szabadkai Egyházmegye a törökországi és szíriai földrengések károsultjainak. A mise után a perselybe dobhatták adományukat az emberek.

Ugyanakkor a szabadkai Caritas számlaszáma továbbra is él, és folyamatosan utalható rá pénz a károsultak megsegítésére.

A Szabadkai Egyházmegye mintegy 100 plébániáján szerveztek gyűjtést a törökországi és szíriai földrengések károsultjainak vasárnap. A hívők a szentmise után pénzadománnyal járulhattak hozzá a károsultak megsegítéséhez. A kelebiai templomban szép számban gyűltek össze a hívek. Sokan figyelemmel követik a törökországi és szíriai eseményeket és önzetlenül jótékonykodnak.

Rajsli Gréta: „Nagyon sajnálom őket, mert apuka, anyuka nélkül maradni, rengetegen meghaltak, én nagyon sajnálom őket.”

Petar Radičev:
„ Át tudom érezni azt, hogy nekik most milyen, mennyire borzasztó.
- Mint mondta, imádkozik is?
- Igen, imádkoztam egy hétig értük, hogy segítsen az Isten nekik is, meg a megboldogultakon is.”


Bunford Tivadar: „Azokon az embereken nekünk keresztényi kötelességünk segíteni, akiknek tulajdonképpen az életük ment tönkre teljesen, és valahogy újra kell indítaniuk az életet, és ebben úgy gondolom, hogy mi is, remélem hathatósan tudunk segíteni, a Szabadkai Egyházmegye hívei.”

A kelebiai Divisio Apostolorum-templomban Paskó Csaba kelebiai plébános, a szabadkai Caritas elnöke celebrálta a szentmisét. Elmondta, tapasztalata szerint a vajdasági ember nyílt szívű, adakozó és nagylelkűen segít a rászorulókon. Ezúttal nem fogadnak élelmiszert és ruhaneműt, mert azok szállítása többe kerülne, mint maga a segély értéke.

Paskó Csaba, a szabadkai Caritas elnöke: „Nekünk a lehetőségünk az elsősorban is egy banki átutalás. A ruhanemű, illetve száraz élelmiszer eljuttatása több ezer kilométerre, sokszor többe kerülne a szállítás, mint maga az értéke annak, amit összegyűjtenénk. Ezért, amikor határon túlra, vagy például Kárpátaljára gyűjtöttünk, akkor nagy mennyiségben gyűjtöttünk száraz élelmiszert, ruhaneműt, ebben az esetben viszont kizárólag pénzt várunk a híveinktől. Van bankszámlás átutalás is, amelyre már szép summa összejött.”

A pár évvel ezelőtt történt horvátországi földrengés károsultjainak is tetemes adományt gyűjtött a Szabadkai Egyházmegye. A szabadkai Caritas 205-512025-08-as számlaszáma továbbra is nyitva áll, és utalhatunk a török és a szír földrengés károsultjainak, Caritas Subotica, Zmaj Jovina 20, Subotica "Za Tursku i Siriju" megjelöléssel.

pénzadomány
Szabadkai Egyházmegye
földrengés
török
szír
Kelebia
Bunford Tivadar
Paskó Csaba
Caritas

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.