Ugrás a tartalomra

Advent második vasárnapja van, azaz bronzvasárnap

2018.12.09
13:44
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
A koszorún meggyújtjuk a második gyertyát, amely a reményt jelképezi.

Az egyre több égő gyertya a növekvő fényt jelenti, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi időszak felkészülés Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére. Adventi koszorúnk második gyertyája azt is jelzi, hogy nem egyedül megyünk az Úr felé, hanem kézen fogva, egymást bátorítva, biztosan célba érünk.

A hajdújárási Keresztelő Szent János-templom harangja szentmisére szólította advent második vasárnapján a hívőket. Az emberek általában minden vasárnap megjelennek a misén, de az ünnepek közeledtével még többen jönnek el a templomba. „Amikor ma befejezem az ebédet, meggyújtjuk a gyertyát. Imádkozunk, várjuk a Jézus eljövetelét.”

Advent második vasárnapján Mirko Štefković atya, a Szabadkai Egyházmegye püspöki titkára celebrálta misét a hajdújárási templomban. Az advent az Úr eljövetelének ideje, Jézus várása, a bűnbánat és a megújulás ideje. Sajátosan adventi meghívás a szentgyónás is, a bűnbánat és a megújulás szentsége, hogy jobban átadjuk magunkat Jézusnak. Több időt szakítunk ilyenkor a közös családi imánkra, a gyertyagyújtásra, házastársi beszélgetésre - emelte ki a plébános. „Az adventi időszak alkalmas idő, hogy egy megszakadt kapcsolatot újraélesszünk, hogy egy elmulasztott levél választ kapjon, egy üzenet, egy telefonhívás. Igazából az adventi időszak azért szép, mert nem kezdődik valami csodás pompával, hanem nagyon csendesen. Nem valami nagyobb esemény jelzi az ünnepet, hanem a várakozás.”

Adventi koszorúnk második gyertyája a tevékeny várakozás lehetőségét mutatja. Mert nem jó tétlenül várakozni - hangzott el a hajdújárási Keresztelő Szent János-templomban, advent második vasárnapján megtartott szentmisén.

advent

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.