Ugrás a tartalomra

Advent negyedik vasárnapja

2020.12.20
07:28
2020.12.20
16:25
Forrás
Pannon RTV
Ma van advent negyedik vasárnapja. Színe a bűnbánatot kifejező lila. Ezen a napon mind a négy gyertya egyszerre ég az adventi koszorún.

Amikor a negyedik - a szeretet jelképező - gyertya lángja is felragyog, eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása. A keresztények körében a karácsonyt megelőző időszak a várakozásról szól, a Jézus Krisztussal való találkozásra való felkészülésről - mondta Józsa Gáspár atya. Az újvidéki Mária Neve Római Katolikus Plébánia káplánja hozzátette, ilyenkor magunkba szállunk, önvizsgálatot tartunk, hogy méltóképpen tudjuk várni Jézus születését.

Józsa Gáspár, káplán, Mária Neve Római Katolikus Plébániatemplom, Újvidék: „Belopózott a fény a sötétségbe. Ez olyan mint ahogy a betlehemi csillag közeledett Földünk felé. Láthatóvá vált. Minél erősebb lett. Erre felfigyeltek a napkeleti bölcsek is, a három szent király. Látták, hogy tényleg itt valami fontos fog történni. Megszületik az az ember, aki uralkodó lesz. Nálunk is a gyertyák meggyújtása, elsőtől a negyedikig, ezt is szimbolizálja. Minél több a fény, annál közelebb vagyunk Jézus születéséhez.”

Az adventi koszorún meggyújtott negyedik gyertya a szeretetet szimbolizálja, de Keresztelő Szent Jánosra is utal, aki Jézus eljövetelét hirdette és készítette az utat az emberek szívéhez. A mai nappal véget ér a karácsonyt megelőző készülődés.

Orosz Attila, bácskai református esperes: „Kicsit sajátos az idei adventünk és a karácsonyi előkészületünk is, hogyha abból a tényből indulunk ki, hogy a negyedik gyertyát gyújtjuk meg ilyenkor, amely a szeretetet szimbolizálja. Úgy érzem, hogy még közelebb vagyunk az Isten szeretetéhez, amely egy óriási élmény mindannyiunk életében, függetlenül attól, hogy van-e járványveszély, vagy nincs. Klasszikus szentírási helyet idéznék, a Lukács 19:10-et, mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ugye mi vagyunk itt a bűnös, gyarló, elveszett emberek, hogyha Isten nem küldte volna el az ő egyszülött Fiát, hogy hozza el a maga szeretetét, békéjét, akkor nem tudnánk bízni semmiben, mert az advent az a vigasztalásnak is az ünnepe, nem csak a várakozásé, a reménységé is. És Isten nemcsak vigasztal, hanem reményt is ad. Csak rajtunk múlik, hogy befogadjuk-e őt, vagy elutasítjuk.”

A fény kiteljesedését is jelképezi a karácsony előtti utolsó vasárnapon meggyújtott adventi gyertya - vallja Dolinszky Gábor. Az evangélikus püspökhelyettes szerint az ünnepre való hangolódásnak fontos része a felkészülés és a várakozás is. Az adventi koszorún meggyújtott négy gyertya pedig ennek az időszaknak a végét jelzi.

Dolinszky Gábor, evangélikus püspökhelyettes: „Advent negyedik vasárnapján mindenek előtt, ha az adventi koszorúra rátekintünk mind a négy gyertyát égve látjuk, ami jelzi a fény kiteljesedését. Arra emlékeztet bennünket, hogy fogy az időnk. Tehát advent negyedik vasárnapja után karácsony ünnepe következik. A felkészülés, a várakozási időnek a végét jelzi. Nagyon fontos az számunkra, hogy karácsony ünnepére, ha tekintünk, hogy annak karácsony a karácsony, és ahhoz érkezik meg karácsony ünnepe, aki felkészül erre az ünnepre. Tehát advent negyedik vasárnapja egyfajta öröm, másrészt pedig egyfajta figyelmeztetés is, hogy még egy kis időnk van felkészülni, de már itt van az ünnep.”

advent
vasárnap
negyedik
gyertya
karácsony
felkészülés
Jézus Krisztus

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.