Ugrás a tartalomra

Akácok díszítik az Ivan Sarić Műszaki Középiskolát

2021.04.16
14:24
2021.04.16
16:45
Forrás
Pannon RTV
Fásítási akció volt ma délelőtt a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában. Az intézmény udvarában fehér akác facsemetéket ültettek el.

Az akció keretében 30 facsemetét ültettek el a szabadkai középiskola udvarában. A csemetéket az intézmény diákparlamentjének tagjai helyezték a földbe.

Bognár Emese, diákparlamenti elnök, Ivan Sarić Műszaki Középiskola, Szabadka: „Az akció elsődleges célja, hogy a kortársainknak, a tanulóknak felhívjuk a figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Nagyon örülünk annak, hogy a diákparlament képviselőin kívül vannak más tanulók is, akik önkéntesen jelentkeztek, hogy részt vegyenek a mai akción.”

A fásítás egy projekt részeként valósult meg.

Željko Rajčić, igazgató, Ivan Sarić Műszaki Középiskola, Szabadka: „Az akció a Német Társaság a Nemzetközi Együttműködésért kezdeményezésére jött létre, a német fél és az oktatási minisztérium együttműködéseként. Egy nagyobb méretű projekt részeként valósul meg ez az akció. Mi, mint iskola szerettünk volna részt venni benne, rajtunk kívül két szerbiai iskola vesz még részt az akcióban.”

Az igazgató hozzátette, szeretnék a gyerekek figyelmét felhívni a környezetvédelemre, a környezet megóvására sarkallni őket.

Ivan Sarić Műszaki Középiskola
fásítási akció
fásítás

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.